2009. augusztus 19., szerda

Menekülés Delhiből

Vasárnap reggel, helyi idő szerint fél 6 körül érkeztünk Delhibe. Hulla fáradtak voltunk, úgy éreztük, muszáj kivennünk egy szobát, és legalább 1 napot pihenni mielőtt továbbindulnánk a hegyekbe. Miközben a taxik után nézelődtünk, egyszer csak ránk köszönt Janka és Simon. Együtt szálltunk fel a centrumba menő buszra, ők is a főtér közelében néztek ki szállást. A lakótelepek, szemétdombok és dzsungelszerű bozótok között haladva végig azt vártuk, hogy mikor érünk be valamiféle történelmi városközpontba. Ehelyett a busz lerakott egy sáros, félig felásott, düledező épületekkel szellősen körberakott téren, émelyítő szarszagban. Nem a busz vitt rossz helyre, a városközpontban voltunk. Közérzetünket a sárban fekvő, legyekkel borított, csontsovány, sebhelyes emberek és a gőzfürdő szerű klíma tovább rontotta. Miközben Jankáék útbaigazítást kértek a hotelükkel kapcsolatban, odajött hozzánk egy alak, és javasolta, hogy hajnalban ne nagyon kószáljunk egyedül nagy hátizsákokkal, inkább elkísér minket inni egy jó kávét. Janka és Simon ragaszkodtak az általuk kinézett útirányhoz, mi viszont rábíztuk magunkat az idegenre, akin valahogy látszott, hogy nem akar rosszat. El is vitt minket egy „európai” kávézóba, ahol kb. hazai árszínvonalon, de legalább normális körülmények között ettünk két tikkát és ittunk két teát. Utána áttessékelt a szomszédos tourist office-ba, ami abban a percben nyitott, és ezzel megúsztuk az állítólag szokásos három órás várakozást. Alkalmi kísérőnk John és a pult mögötti nagyon jófej hivatalnok is egyetértett abban, hogy semmi keresnivalónk Delhiben, pláne monszun idején. Rövid ottlétünk alatt mi is erre a következtetésre jutottunk. John szerint Indiában a legszebb hely Kashmir, ami maga a földi paradicsom, eredeti tervünket pedig, hogy Manaliba buszozzunk, túl veszélyesnek és unalmasnak ítélte. A hivatalnok elintézett néhány telefont és előállt egy olyan ajánlattal, amire nem tudtunk nemet mondani; két órán belül ismét repülőn ültünk, útban Srinagar felé…

Tourist Office

Az alabbi kepek mind Delhi kozpontjaban keszultek




7 megjegyzés:

  1. izgatottan várom a folytatást, mert ez így eddig a klasszikus "hogyan húzzuk le a frissen érkezett, még kultúrsokkos állapotban lévő tapasztalatlan bekkpekkert, akinek még a drágát is el lehet adni olcsónak, és aki ebben az állapotban mindenről, és annak az ellenkezőjéről is meggyőzhető"-sztorinak tűnik, amin minden utazó kötelezően átesik az elején, csak az nem mindegy, hogy mennyi a tanulópénz... alapszabály: ázsiában te egy "walking atm" vagy, ne tévesszen meg, hogy kedvesen jönnek oda hozzád, ők a kereskedőktől (szállodáktól, utazási irodáktól, boltoktól) kapott jutalékból élnek, nem a négy szép szemetekért segítőkészek. egy határozott, de mégsem agresszív (elvégre baromi szegények, nem lehet neheztelni rájuk) nemmel kell elhajtani őket, csak abból értenek. információt meg szerezzetek a lonelyplanetből, minden benne van, ami kellhet.

    VálaszTörlés
  2. na közben elolvastam apátok tudósítását, akinek a gondolatait ügyesen megismételtem... ezexerint nem vágtak át nagyon, sőt, ha jobban belegondolunk, még jó vásárt is csináltatok (én is így magyaráztam meg magamnak, miért csináltattam öltönyt bangkokban az érkezésem napján :))

    VálaszTörlés
  3. kicsit hasonlit budapestre a hely

    VálaszTörlés
  4. Hasonlit, de ez itt a Vorosmarty ter!!!

    Mindjart jon a kovetkezo post, amibol kiderul, hogy meg ha kicsit le is vagyunk huzva, nem akarmiert fizetunk valamivel tobbet, mint a helyiek. Egyebkent ez a hely guide nelkul kicsit azert ijeszto lenne.

    VálaszTörlés
  5. Vándorok, hoztátok a papírformát: a dobbantással tökéletesen reagáltatok Delhi pompájára. Kasmírról csak jókat hallottam eddig, Leah barátnőmet (papírforma szerint realista: IBM USA, 80 emberes igazgató, aki a kompjúterek használati utasításaiért - á 500 oldal - felelt) anno annyira megigézte, hogy kis híján hozzáment egy helyi analfabétához, hogy ottmaradjon. Pls, noooo!

    Pihenjetek, császkáljatok, NE ÉHEZZETEK, és kövessétek Hamaranna tanácsát: úgyis megérzitek!
    Luc, megkaptam az esemesed, köszi, válaszoltam is rá kettőt: kérem, adjátok meg a legfontosabb használható mobilszolgáltatókat (azzal a kiegészítéssel, hogy melyik, az egyre szaporodó magyar túristáknak "must" helyen nélkülözhetetlenek) aztán telefonolok a T-Mobile-ba, hogy ingyom-bingyom sos. Meglátjuk...
    Jelenlegi indiai TM roaming parnerek: Aircel, Bharti Televentures, BPL Mobile, DOLPHIN (Delhi, Mumbai), Idea Cellular, Reliance Telecom, Spice (Karnataka, Punjab), Vodafone Essar Telecom.

    Persze asse katasztrófa, ha nem vagytok mindig vonalvégen, végülis az utóbbi évektől eltekintve havonta kapnánk egy levelet, és nem tudnánk napra, órára, hogy mi van veletek. Vazze, szokatlan ez a helyzet öregszüléknek, de dontgond!, fejlődőképesek vagyunk ;)

    Szóval öröm tölt el bennünket az újabb hírek és fotók láttán (ebből egy büdős kölyök értsen!), de nincs napi kötelező. Elvégre nem Afrikát, hanem biztonságos országokat vettetek fel az útitervbe, nomeg baromi ügyesek és okosak vagytok.

    Mi van Csomával? Jók az infóim Irimiás Balázstól, hogy értesítettek benneteket, hogy idén már "nemigen" lesz építkezés? Őszintén szólva, a nemigent nemigen tudom értelmezni. Lesz majd Zangla? Most, hogy megtanultuk a nevét, érdekel :)

    Hajrá, have fun and do your bestia!

    CsókA

    VálaszTörlés
  6. Zanglabol mi is olyan hireket kaptunk, hogy leallt az epitkezes, mivel a Dalai Lama mostanaban a kozeli Zanskar volgyben van, es Zangla lakoi is odamentek megnezni. Szoval a falu kiurult, a kolostor meg majd epul tovabb jovore. Ugyhogy mi is megyunk tovabb a Zanskar volgybe, ahol lehet, hogy nem csak a Dalai Lamaval, de meg Jankaekkal is talalkozhatunk.

    VálaszTörlés
  7. Így sose lesz kész az kolostor, hisz láthatólag többet pusztul, mint amennyit épül... Pedig már gondolkoztam téglavásárláson... De akkor vegyen nekik a Dalai Láma!

    VálaszTörlés