2009. augusztus 14., péntek

Milyen barátságosak a törökök…

nagyon. Tényleg hihetetlenül kedvesek. Ez talán azon látszik a legjobban, ahogy a gyerekekkel viselkednek. Egyáltalán nem találkoztunk gyerekkel üvöltöző ideges apukával vagy hisztis, türelmetlen anyukával. Mindenki mosolyog, laza, türelmes. Még akkor is, ha a gyerek egy bemenni tilos táblára fittyet hányva szalad el egy gépfegyveres katona mellett.
Ma volt a hostelünket vezető lány születésnapja, ahol díszvendégként bántak velünk, amikor megérkeztünk hosszasan tapsoltak, és degeszre etettek – itattak minket mindenféle helyi specialitással. Közben egy zenész valami pengetős hangszeren játszott és a többiek török dalokat énekeltek nagy átéléssel.
Egyébként a város is szép, átkompoztunk Üsküdarba (már Ázsia), aztán egy másik kikötőből vissza. Közben egész nap ettünk. Először egy szezámmagos perecet és grillezett kukoricát, ezeket árulják mindenfelé kis kocsikból. Egyik se túl nagy szám. Aztán ettünk rizzsel töltött sült kagylót héjából, citrommal meglocsolva, nagyon finom.

töltött kagyló

Utána a hamburger ayrannal volt a nap kulináris mélypontja (nem az ayran), majd beültünk egy fehérabroszos étterembe, ahol cacikit és pudingot ettünk. A pudingról utólag derült ki, hogy csirkemellel készül. Mindkettő kitűnő volt, bár háromszor annyiba kerültek, mint az utcai büfékben megszoktuk.

csirkés puding

A visszakompozás után halas szendvicset ettünk, amit frissen facsart vitaminkoktéllal öblítettünk le.

a halas büfé kerthelyisége

Ha nem lett volna itthon szülinapi buli, biztos nem ettünk volna többet, de így muszáj volt megkóstolni tulajdonképpen mindent. Közben egy pastis szerű ánizsos itallal itattak.

házibuli

Blue Mosque

park

házi cica

hány kóbor macska van a képen?

céllövölde épül

hajóbontás

Blue Mosque, Ayasofya

széljelző

7 megjegyzés:

  1. wow a lampionos meg hajóbontós kép nagyon király! én az irodában rohadok és esik az eső...

    VálaszTörlés
  2. Kigyűjtöttem a kulcsszavakat:"degeszre etettek – itattak... Közben egész nap ettünk... szezámmagos perec... grillezett kukorica... ettünk rizzsel töltött sült kagylót héjából, citrommal meglocsolva... hamburger ayrannal... caciki... csirkés puding... halas szendvicset ettünk, amit frissen facsart vitaminkoktéllal öblítettünk le... Közben egy pastis szerű ánizsos itallal itattak..."

    Nem kéne ezt az egészet eszem-iszom.blog-ra keresztelni? Meg nem merem kérdezni, hogy megy-e még a hasad??? De azt muszáj, hogy: az égés nem fertőződött? És Luca púpja, kék-foltjai? Kicsit fogjátok vissza magatokat, hisz ez még csak a "mindjárt" ;-)

    Holnap mikor repültök?

    VálaszTörlés
  3. Hello! Ez ilyen kaja blog lesz? Mert akkor egyreszt olvasnam is, meg szolok a Szili Lacinak rakja ki Index fooldalra! :D

    VálaszTörlés
  4. 10 a macska, nemde? Jó a jókedveteket olvasni meg látni, csak így tovább a maradék időben.
    PuszA

    VálaszTörlés
  5. Köszi!

    A székletünkkel kapcsolatos kérdéseket inkább emailben kérjük.

    A kajálás az egész út során kitüntetett szerepet kap, szóval a blogban is. Meg a képek is.

    A macskás megfejtés helyes!

    VálaszTörlés
  6. B. Lapátfalvi Bence2013. november 23. 12:47

    HÚÚ, de zsír-csuma-királyok vagytok!!
    Volt itt minden: kaka-pisi-nescafé!!

    VálaszTörlés