2009. november 8., vasárnap

Hol született Buddha?

Buddha a jelenlegi indiai-nepáli határtól nem messze, egy fa alatt született, ahol most Lumbini faluja fekszik. A település talán a térképen sem lenne, ha időszámításunk előtt 563-ban Buddha édesanyja nem pont itt kezd el vajúdni utazás közben. A szent helyen grandiózus vállalkozásba kezdtek Kenzo Tange japán építész 1978-as tervei alapján. A koncepció részeként medencéket, mesterséges tavakat alakítottak és alakítanak majd ki, a szülés egzakt helyén álló templomot előbb-utóbb csónakkal lehet majd csak megközelíteni. Ezen kívül építettek egy 10 méter széles és körülbelül 2 kilométer hosszú csatornát, melynek két partja a buddhizmus két fő iskoláját szimbolizálja. Amelyik ország buddhista közössége összedobja rá a pénzt, felhúzhat egy templomot tisztelete jeléül a kanális mentén. Ez eddig csak a németeknek sikerült, egyébként burjánzó gaz és félbemaradt építkezések jellemzik a 10 négyzetkilométeres körülzárt területet.


 
 tetőn utazni élvezet

 
Társaságot kaptunk. A román-holland pár mindkét tagja korábban, egymástól függetlenül, fél évig élt Magyarországon.

 
dugó

 
a fa helyén álló fa

 
ha kiállod a sort, megtekintheted a születés pontos helyét, golyóálló üveg alatt


 a híres kanális


 összebarátkoztunk


a pedáns németek

 
 katonás rend


 kicsit talán giccses


de a kert legalább ízléses


 lumbini múzeum

 
 peace

 
world peace

4 megjegyzés:

  1. Hali, a katonás rend megvan szemből is? Érdekel, hogy a - szokásotokhoz híven derűt fakasztó - képaláírás szerinti katona szemből szent, buddha, óvodás-é. Azt látom, hogy nem ló :)

    Az első képnek köszönhetően ma egész nap az utazni élvezetet fogom dudorászni, első olvasáskor beugrott a fülembe.

    Most tudtam meg, hogy Szűz Máriához hasonlóan Buddha-mami sem tervezetten, hanem utazás közben szült - utánanézek Mohamed-anyunak, lehet, hogy egyszerűen ez kell a vallásalapításhoz?! Ha ezt tudom...

    Hajrá csak így tovább.
    CsókA

    VálaszTörlés
  2. Ha Luca indul egy szépségkirálynő versenyen, immár kellő átéléssel fogja kimondani, hogy Világbéke...

    Off topic: össze-vissza nagyítgatva nézegettem a képeken a fotók felét betöltő égboltot, de én bizony nem fedeztem fel a szenzorhibát... Biztos az alsó 50 %-ban van, de ott meg mindig van annyi esemény, hogy emiatt felfedezhetetlen. Jelentkezzen aki megtalálja, szerintem túl van parázva ez a kérdés...

    P. P.

    VálaszTörlés
  3. Amikor nagyon zavaró volt, leszedtem fotoshoppal.

    VálaszTörlés
  4. Jopar magyar buddhistat ismerek - majd rakerdezek naluk, miert nem halad a magyar projekt. :) M

    VálaszTörlés