2009. december 29., kedd

Breaking news

- Az MV Nancowry indulását Chennai felé elhalasztották.
- És mennyivel?
- 3 nappal.
- Oh. És miért? Rossz az időjárás?
- Ja, nem, remek időnk van, a tenger tükörsima.
- Aha. És akkor mégis miért?
- Mert a hajó nincs itt. Elment egy másik szigetre, holnap ér vissza, feltöltik a készleteit és 31-én indul. Semmi gond.
- És honnan kellett volna értesülnünk erről? Ki volt írva esetleg valahova?
- Kiírva nem volt, de bemondták a rádióban.

A fenti párbeszéd zajlott le egy fegyveres őr és köztünk, mikor megérkeztünk a gyanúsan kihalt kikötőbe tegnap délután. A szokásos csomagjaink mellett nálunk volt három zsák kaja, amit a négynapos hajóút átvészelésére vásároltunk össze. Így aztán ma gyümölcsnapot tartunk, holnap pedig minden bizonnyal instant tésztaleves napot.
Az utazással kapcsolatban úgy döntöttünk, hogy nem vesztegetünk el három napot Port Blairben és aztán további négyet a tengeren. Sikerült viszonylag olcsón repülőjegyet vennünk, és a már szokásosnak mondható küzdelemmel még a hajójegyek árát is visszaszereztük. Utóbbihoz képest az emigrációs hivatalban a lejárt tartózkodási engedélyünk meghosszabbítása további két nappal - december 30-ig - már gyerekjáték volt. Egyébként mindkét művelethez saját formanyomtatvánnyal rendelkeznek.
Kicsit meglepődtünk, hogy a legnagyobb természetességgel váratnak több mint ezer embert három napon keresztül, de mi minden bizonnyal jól jártunk. Így a szilvesztert Pondicherryben tölthetjük, az egyetlen indiai tartományban, ami francia gyarmat volt, és croissant meg forrócsoki mellett talán még pezsgőhöz is hozzájuthatunk.

1 megjegyzés:

  1. A kalandozókkal mindig kalandok történnek, de nyilván volt valami angolna az ősök között, mert, megint kisiklottatok a szorításból.
    Jelezzétek, ha a pezsgőzés nem jött össze, hogy ihassak helyettetek is. Ó, szegény gyomorsavam...

    CsókA

    VálaszTörlés