2010. március 7., vasárnap

Kint a vízből

Az edzőtábor Balin végül úgy alakult, hogy összesen két olyan nap volt, amikor nem szörföztem. Ebből az egyik apropóját az adta, hogy Petiék iskolájában kirándulást szerveztek, amin az egyetlen osztálytárs, Eszter Csehországból betegségre hivatkoza nem vett részt, szabaddá téve nekem az utat. Reggel kilenckor találkoztunk kisérőinkkel Tabananban, 40-50 kilométerre Denpasartól északnyugatra. A tanárok első ötlete az volt, hogy mi motorral kövessük autójukat az esőben, de végül sikerült erről lebeszélni őket, és beülhettünk a hátsó ülésre. Először a sziget második legmagasabb vulkánjának lábánál épült templomot néztük meg, majd visszafelé egy gyönyörű patakvölgyben lévő hőforrást, de fürdés sajnos nem szerepelt a programban. Ebédre remek ropogós malacsültet kaptunk, aztán kiraktak minket a robogóinknál. Kettesben folytattuk a felfedezést, és elmentünk a művészváros Ubudba, naplementekor pedig Tanah Lotba, ahol a tengerbe nyúló sziklaormokra épült templomok Bali egyik legfőbb látványosságát jelentik.
Azok kedvéért, akiket mégis a hullámok érdekelnek jobban: Balanganon kívül jártunk még Dreamlanden, Nusa Duán, Greenballon, Seranganon, Rocky Beachen és Keramason, utolsó nap pedig kieveztem Uluwatura, ami nem is volt annyira félelmetes, mint korábban gondoltam.

  a csapat

 
 Batukaru templom

 Moha bá

 
ima a zöldben

kiharapta a pókot a sarokból

 
a legújabb csibedivat

Uncle Ben

 
virágáldozat a jó termésért

Tanah Lot

Uluwatun

  
 a habfürdő

isteni!

8 megjegyzés:

  1. A csibe tényleg magenta? Gyönyörű a mohabá és főleg a sziklaív fölötti kégli. Habár lehet, hogy zavarna a hullámok folytonos sustorgása.

    Persze nagyon jól állnak neked a hullámok, Janókám, de ez végülis közhely.

    CsókA

    VálaszTörlés
  2. Én azért minden nap rátok nézek és tetszik még a kirándulás is:) Most mentek Sumatrára, vagy mi a szitu? Cool az uccsó kép! Uluwatu beadása nagyon király, de a rola szoló rémhistoriák arra az állapotára értendők amit a lent linkelt videó örőkitett meg :) amugy azt kell mondjam jól nyomod remélem nem előzöl be minket :)

    ULUWATU BOMB: http://www.youtube.com/watch?v=lhHFqQ5faFQ&feature=related

    VálaszTörlés
  3. Még azt hozzá teszem hogy a kijutás sem a lejobb flash ilyenkor:)

    http://www.youtube.com/watch?v=nlLG0_Mhzt8

    komolya húsdaráló lett a barlangból:)

    VálaszTörlés
  4. Csupa ismeretlen név, (kivéve Uncle) Ben, de annal szebb helyszinek...
    :)
    M

    VálaszTörlés
  5. Moha bá az egyik magyar GPS szinkronhang:) Az Uncle Ben kép viszi!

    VálaszTörlés
  6. Kedves Janó! Remélem én vagyok az első: BOLDOG SZÜLINAPOT!

    d

    VálaszTörlés
  7. A csibének tényleg ilyen színe volt.

    Egyelőre nem Szumátrára jöttünk, hanem Kelet-Jávára. És remélem beelőzök :)A barlangban én is izgultam egy kicsit.

    Dani, első és utolsó. Kösz!

    VálaszTörlés
  8. Bejegyzések száma:
    január 8
    február 6
    március 2
    A csökkenés mértéke 2,4,... ha a számsort folytatom, akkor most hattal csökken a szám, vagyis áprilisban minusz négy poszt várható ;-((

    Na mindegy: legalább a comment mutassa, hogy múlik az idő, és ma, Nagypénteken hadd kívánjak Nagyon Boldog Húsvéti Ünnepeket mindkettőtöknek...

    P.P.

    VálaszTörlés