2010. június 8., kedd

Régi főváros, új főváros

Huế 1945-ig, a Nguyễn dinasztia alatt Vietnám fővárosa volt, meghatározó szerepének emlékét egy hatalmas alapterületű, várárokkal körülvett citadella őrzi. Eleinte bénának tartottuk magunkat, hogy nem keltünk fel időben, és épp délben érkeztünk a komplexum bejáratához, de mikor kifele jövet az ötödik kihangosítóba orditó idegenvezetőn és turistacsoporton verekedtük át magunkat, örültünk, hogy csak mi vagyunk annyira hülyék, hogy 50 fokban nézünk várost. Huế egyébként továbbra is a környék oktatási és kulturális centruma, de water puppetry előadáson végül nem voltunk.

Huết a Parfüm folyó szeli ketté

a vietnámi kalap jellemzőbb mint a vietnámi papucs

a biciklis riksát francia örökségként cyclonak hívják

a citadella egyik oldalsó bejárata

főépület

A jelenlegi fővárosban, Hanoiban, lényegesen gyorsabban zajlik az élet. Mikor Ho Chi Minh születésének 120. évfordulóján próbáltunk mauzóleumához eljutni, úgy vágott keresztül a motor taxi kettőnkkel a háta mögött a bedugult városon, hogy a 20 perces út során egyszer sem tette le a lábát.
Hanoi több tó köré épült, kanyargós kis utcáival, fűszeres főtt kagylót áruló standjaival és emberibb méretével egy fokkal hangulatosabb, mint Saigon, de itt sem szívesen ragadtunk volna le hetekre.

kicsöngettek

Notre Dame

tó a város közepén

kagyló

Hősök tere

itt lakott Ho Chi Minh apó

és itt nyugszik ma

egy tál klasszikus phở

7 megjegyzés:

  1. Látom, minden rendben, ismét van kajafotó :)

    Ho apó helyében nem költöztem volna, a régi lakása szimpatikusabb. Fantasztikus a tó a városban, nagyobbnak látszik, mint a budapestiek. A 20 perces riksázás nem volt félelmetes? És voltatok benn a mauzóleumban? Guszták a kagylók, ha nem kaptam volna pár hete halmérgezést, csurogna a nyálam.

    CsókA

    VálaszTörlés
  2. Ha a folyónév is francia eredetű, mint a a cyclon (vagy a Notre Dame-ra hajazó építészet), akkor tartok tőle, hogy itt valami irónia bujkál a háttérben, és feltehetően markáns szag alapján nyerte el a víz a fellengzős Parfüm nevet... Egyébként az első kép olyan, hogy azt hittem kell hozzá piros-kék szemüvek, és akkor - ha nem is érzem a még a szagokat - legalább sztereóban látom ;-)

    VálaszTörlés
  3. A papucsért és a kalapért nem lelkesedem, de a phở nagyszeru - igaz, én csak az emigrans vietnamiak parizsi (napkoziotthonszeru) klubjaban fogyasztottam... :) M

    VálaszTörlés
  4. De mi az a phở??? (És kogyan ejtik? Nem le, ki...) Ránézésre tányérhús zöldhagymával, levelekkel. Azt nehéz eldönteni a képről, hogy lében úszik, vagy kocsonyába van fagyva. Ha valóban tányérhús-szerűség, akkor én ezt frissen reszelt tormával szeretem...

    VálaszTörlés
  5. Volt már félelmetesebb utazásunk. De ami érdekes, hogy ez nem egy riksa, hanem egy sima motor, amin hárman ültünk. (Ez a legolcsóbb közlekedési eszköz.) A mauzóleum a születési évfordulón zárva tart :)

    A phở (ejtsd: http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/5/59/Pho.ogg) a vietnámi rizstésztaleves. Leggyakoribb a marhás, de létezik csirkés, tengergyümölcsei és belsőséges is. Friss zöld füvekkel, citrommal, szójacsírával és csípőssel tetszés szerint ízesíthető tálalás után.
    (a kocsonyás verzió a trópusi klíma miatt kivitelezhetetlen)

    VálaszTörlés
  6. Meghallgattam többször, és már látom magamat egy vietnámi étteremben, amikor nyögdécselek, hogy azt a... a... a... levest kérem, és hoznak egy a-t, vagyis phở-t.

    VálaszTörlés
  7. Amikor hazajöttök, nem írtok egy fényképekkel illusztrált, az ételneveket, kiejtésüket és az ételek leírását (receptjét) tartalmazó ázsiai kajakalaúzt? Ha nem könyv, akkor egy website lehetőség, oda az olvasók segítségével az is bekerülhetne, hogy a világ mely táján melyik étteremben készítik a legjobb phở-t vagy akármit... Na, minden esetre lefoglalom nektek a kajakaluz.hu-t, a grubguide.com sajnos foglalt...

    VálaszTörlés