2009. augusztus 26., szerda

Kargil

Kargil egy kedves kis porfészek Srinigar és Leh között félúton, itt robbant ki a negyedik indiai-pakisztáni háború 1999-ben. A 200 kilométeres utat shared taxival tettük meg, 5 utastársunkkal, 8 óra alatt. Azért mentünk taxival, mert az nem reggel 4-kor indul, nem 12 óra alatt teszi meg az utat és mindössze kétszer annyiba került, mint a busz. Körülbelül annyiba, mint a Moszkváról eltaxizni a Mokka Cukába. Útközben reggeliztünk Drass-ban, ami a világ második leghidegebb lakott települése (a leghidegebb Szibériában van), télen mínusz 45 fokig esik a hőmérő higanyszála.
Kargil igazi átutazóváros (már az ókorban is az volt), hotelunk regisztrációs könyve alapján mindenki csak egy éjszakát marad. Mi eléggé el voltunk fáradva, és nagyon kellemesnek találtuk a helyet, úgyhogy három napot maradtunk. Így sikerült a várost töviről hegyire bejárnunk, és ma eljutottunk a helyi politechnikumba, ahol a számítástechnika tanárral életre szóló barátságot kötöttünk. Állítólag mi vagyunk az első külföldiek, akikkel beszélgetett, nem győzött érdeklődni Európáról, Magyarországról, az étkezési és vallási szokásokról. A legjobban azt sajnálta, hogy semmivel nem tud minket megkínálni, mert Ramadán van (már 4 napja), és ő még egy pohár vizet sem ihat napközben. Ha valaki még nem nézte volna meg a térképen, most kelet felé tartunk (a pakisztáni határtól a kínai határ irányába) és ennek megfelelően sokkal vágottabb az emberek szeme, és minden étteremben van kínai kaja. Mi még alapvetően maradtunk az indiainál, csak egy tejszínes paradicsomlevest (se az olaszhoz, se a magyarhoz nem hasonlított, csípett, nagyon finom volt) és egy csípős-savanyú levest (egyáltalán nem volt takonyszerű és a gyömbér dominált benne) rendeltünk a kínai étlapról. Innen Padamba, a Zanskar völgybe szerettünk volna eljutni, de az út olyan állapotban van, hogy busz nem jár, taxira pedig normális ajánlatot nem kaptunk. Úgyhogy végül csak Lehbe tudunk menni, holnap reggel 4:30-kor indul a buszunk, és Padam csak az azutáni állomás lesz. Eddig abban a szerencsében volt részünk, hogy minimális számú turistával találkoztunk (Kargilban átlagban napi kettővel), ez valószínűleg Lehben változni fog.

shared taxi, nekunk mar csak a 3. sorban jutott hely

allitolag a vilag masodik legmagasabban futo orszagutja koti ossze Srinagart Lehhel (es Pakisztant Kinaval)

az ut soran annyi port szivtunk be, mint egy het Sziget alatt

a 200 kilometeres uton negyszer kertek el utleveleinket, pl. itt is

Kargil city

kedvenc ettermunk

teljes hosszaban kihasznaljuk a szobat

foldmunkagep, esik az olajos sar

buszke apuka

FANCY STORE KARGIL

az ifju par

a helyi gyerekek imadjak, ha fotozzak oket

okos tekintetu hazi tehen

Kargil rakpart

szunetben lecket irni szabad

jofejek

produkaljak magukat

szeret hajat mosni

nem szeret hajat mosni

nem tudjuk, hogy szeretnek-e mosni

Legujabb baratunk, Hyder, a szamitastechnika tanar. Itt egesz evben iskolaba jarnak a gyerekek.

valtozatos orarend

12 megjegyzés:

  1. Félórája kommentelek, utána megnézek egy képet nagyban, és mire visszajövök, elszállt amit írtam ;-( Jó tudom, jobb klikk és open_in_new_window, könnyű utólag okosnak lenni!

    Most röviden akkor ami elszállt: dicsértem a képeket; elfilóztam azon, hogy a GAMES-t miért csak egyszer (függőlegesen) írják az órarendbe, miközben az egyéb mindennapos dolgokat naponta ismétlődően; elgondolkoztam, hogy mit keres egy ajatollah az órarend mellett; és kiszámoltam, hogy ha most teszitek meg a Srinigar-Leh táv második felét, és most a buszt voltatok kénytelenek választani, akkor holnap 12 órai zötykölődés és por vár Rátok... De ugye azért nem LEHetetlen, hogy Lehből is jelentkeztek?

    A láma megvár Benneteket Padamban? Van valami infótok, hogy meddig tartókodik ott?

    VálaszTörlés
  2. Nahát, az ajatollah szembeszökően népszerű a térségben. Janó, óvatosan a tejszínes-édes-savanyú-csípős kajákkal!!!
    az amúgy szerfelett rokonszenves - informatika tanár vajon miért borítja nylonnal az irodaszéket?

    VálaszTörlés
  3. Fantasztik! Bombasztik! Lucus, jól áll a kendő, ha netán át akarnál térni :)
    Végülis lesz találkozó Jankáékkal, vagy sem? Most jövök Rékáéktól, nagyon helyes a Sára baba is.
    CsókA

    VálaszTörlés
  4. Aggodalmam bejött, úgy tűnik valóban hosszú volt az út, mire Lehbe érkeztetek, nyilván nem volt kedvetek internet-kávézót keresni, így most mi végül is azt sem tudjuk, hogy megérkeztetek-e Leh-be, azt meg pláne nem, hogy most mi vesz körül Benneteket, és hova indultok ma vagy holnap vagy akármikor... Csak szegény megboldogult Cseh Tamást tudom idézni: ÉLETJELT VÁR A CSALÁD! (Levél nővéremnek - a levél közepe)

    Tényleg: megpróbáljátok időnként bekapcsolni a mobilotokat? Hátha Lehben bejön a T, mondjuk úgy, mint utoljára Delhiben a reptéren!

    "No lám, Kedves Irén, feléhez ért a levél.
    Magától íródik ez, vagy szuverén írom én."

    Azért feléhez, mert a másik fele már teljesen privát, de kapcsolódik a tegnapi nem-jeletkezéshez:
    Janó, azt tudod, hogy ezzel tíz évet vettél el az életemből?!? Szerencsére nem a hátralévőből, hanem az eddig elteltből ;-) Tegnap ugyanis (mint azt Hédytől előre tudhattad) négy testvéred és Hédy egyaránt tíz-tíz közös emlékhez fűzödő apró emléktárgyat adott át, ami így együtt ötven, holott az éveim száma köztudomásulag immár hatvan, s mivel nem akarom fiatalítani magam (elég az ha kevesebbnek nézek ki ;-)) - nem mondhatok le a Te apróságodról sem, méhány ezer kilométer ide vagy oda... (Így az interneten keresztül természetesen jöhet szövegesen is; ez a forma sem példa nélküli: Viki egy fényképekkel illusztrált füzetben szövegesen szedte össze a maga tizesét.)

    Úgyhogy ha nem akarsz éveket elvenni az életemből, csak ismételni tudom magam és Cseh Tamást: életjelt vár a család!

    P.P.

    VálaszTörlés
  5. Kedves Apa!

    Igen hosszu az ut es itt nincs T mint Delhiben, szoval most muholdkapcsolattal sikerult internetet elernunk. Hyder egy jokora berendezest bizott rank (a fenti kepen lathato kek doboz) amihez meg egy villam-begyujto antenna is tartozik. Csak viharban mukodik, a Luca a zsufolt taxi csomagtartojaban ulve az ablakbol nyujtja ki mikor magas pontokra erunk. Egy-egy begyujtott villam 10percre biztosit internetet. Most jo nagy a vihar, es ugyis lerobbantunk egy ismeretlen hegyvideken, szoval igy tudok kicsit irni!

    Elertem a bevezeto veget, innentol most ez mar akkor teljesen privat:

    Szivesen adnek tiz evet innen a tavolbol, de ottel mindenki jobban jar, ugyhogy osszegyujtottem a kozos emlekekbol egy kis csokrot szuletesnapodra:


    1:
    ...peldaul mikor egyutt mentunk Hobo koncertre kiskoromban, es utana eladtam a jegyeket.
    2:
    Amikor tizeves koromban megengedted, hogy a csomagtartoban bekiserjelek a strandra.
    3:
    Az elso uzsonnascsomagom a kokuszos zsiroskenyer.
    4:
    Ahogy a teton gyozkodod a Mikulast, hogy vegye le a cipojet.
    5:
    Mikor a labamra celluxozott rajztablaval behajitottal a kadba.

    "hát öltözz most vasba
    és kövé meredj"


    Elfogyott a penzunk.

    Jano

    VálaszTörlés
  6. Suhogo: Anyád! Mármint, hogy Anyád volt az, aki a Mikulást rá akarta venni, hogy vegye le a cipőjét, nem én :) ...
    A villáminternetet viszont szabadalmaztatni kéne, megnézném amikor tartod a kék dobozt, és a beléd csapó villám átalakul hasznos energiává, mondjuk netkapcsolattá!
    Ezen keresztül ugyanis hátha jönne hír az igazi Lucajanótól...

    VálaszTörlés
  7. Elvezetes kovetni benneteket! Persze szamomra az olvasottak es latottak alapjan (kulonosen Delhi) egyelore szigoruan virtualisan...
    :)

    Az evvegi Thaifold termeszetesen meg nem kerult le a napirendrol, am jelenleg csak a kozelebbi tervek biztosak: holnap irany Luxembourg! Onnan gyakrabban tudok kommentelni - Mallorcarol pedig majd privat emailben...
    :)

    VálaszTörlés
  8. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  9. Megvannak! 12 órára becsültem a Kargil Leh távolságot, ám mint ma reggel Janó egy kölcsönkért helyi telefonról tudósított, hiába indultak el 27-én hajnalban, még most is (31-én) úton vannak, és két-három napig még nem is várható, hogy megérkeznek Lehbe. Az útakadályokról és az útközbeni állomásokról majd Lucajano beszámol, (ha újra találnak netet), az én tisztem csak annyi, hogy - ha már én megnyugodhattam - megnyugtassak másokat is, akik hozzám hasonlóan gyomorszorítással várták minden nap a híreket... Életjel tehát azért nem volt eddig és azér nem lesz még napokig, mert eléggé úttalan, nettelen és telefontalan vidékeken barangolnak. Ha jól értettem, akkor pillanatnyilag Archiban tartózkodnak. (És, hogy amíg megérkeznek Janó fotói, legyen képetek arról, hogy hol is vannak: http://jamesgritz.com/wordpress/wp-content/themes/thesis_151/rotator/alchi_ladakh.jpg, http://www.myhimalayas.com/ladakh_indus_valley/image/alchi_gompa.jpg, http://www.myladakh.com/images/cult/lamayuru2.jpg)

    VálaszTörlés
  10. Janó RnR! Ne hippisedj be teljesen , meg tanulj szörfözni huzzatók indonéziána és csekkoljatok néha a hungasurföt pisz !Amugy szép vidéken jártok!Senna (nem tom mert nóra)

    VálaszTörlés
  11. Janó! rég nem volt frissítés, mi a helyzet?
    d

    VálaszTörlés
  12. Frissites most jon, abbol kiderul minden. Suhogo megis ki? Barki kommentelhet, de lehetoleg a sajat neveben.

    VálaszTörlés