2009. november 10., kedd

Orrszarvút elefánthátról. Na persze!

Indiában nem lehet úgy menetrend után érdeklődni, riksába ülni, vagy hotelszobát kivenni, hogy ne próbálnának meg egyből egy egyedülálló package ajánlatra rábeszélni. Mi rögtön az első nap bedőltünk egynek, és attól fogva sem volt könnyű értésére adni az erőszakos utazásközvetítőknek, hogy velünk hiába próbálkoznak. Az indiai all inclusive túrákat egy szóval úgy lehetne összefoglalni, hogy átverés. Nem a megbeszélt program zajlik, minden részleten spórolnak és az idő felében boltokba kalauzol a túravezető, az átlagosan 50 százalékos jutalék reményében, amit természetesen a gyanútlan vendég fizet ki. Reklamálni nehézkes, a guide hirtelen nem beszél olyan jól angolul, ha pedig beszél, akkor hazudik. A mi kashmiri túránk felfogható tanulópénznek, de volt olyan útitársunk, akinek egy 40 napos Észak-India csomagban ragadt bent a pénze, mikor elege lett és ki akart szállni félúton.
Érthető tehát, hogy szkeptikusak voltunk, mikor egy folyóparti szuper szállodát, luxus étkezést és két és fél nap minden percét kitöltő izgalmas programot ajánlott nagyon kedvező áron a kedves buddhista szállodavezető Lumbiniben. És csodák csodája minden a beígért menetrend szerint zajlott. A szállás és a kaja kifogástalan volt, a folyóban valóban ott volt a krokodil, három orrszarvút is láttunk, fürödtünk elefánttal, és még a kultúrprogram a falu művházában is meglepően szórakoztató volt. Mindez a Chitwan nemzeti parkban zajlott, ahol a világ egyszarvú orrszarvú populációjának harminc százaléka él. Találkozhattunk volna még a rendkívül veszélyes lajhármedvével, vadelefánttal vagy akár tigrissel is (legalábbis a dzsungel túránk kezdetén a velük szemben alkalmazandó óvintézkedéseket is ismertették), de ekkora szerencsénk nem volt.


partybusz


 elefánt tenyésztő központ

 
szürke elefánt a ködben


cuki


falu 1
 

falu 2


falu 3

 
csendélet csirkével

 
a kiskecske élvezte a fejvakargatást


mulat a tisztelt publikum

 
 a Chitwanban honos két krokodilfaj közül ez a kevésbé veszélyes, a másik emberevő

 
  húznak


túravezetőnk


ebben a folyóban láttuk a másik krokodilt


míg az egyikünk fürdött, másikunk a parton őrködött


 pure fun


 rhino

 
 meglepően barátságosak voltak
 

 de azért nem bántuk, hogy legalább 2 méterrel magasabban ültünk náluk

 
 az elefánt egyik kedvenc csemegéje a léggyökér
 

 táj

 
csak nehogy belélegezzen egy tigrist

 
  snecivadászat

14 megjegyzés:

  1. Az ember szava eláll... A cím kifejezi mindazt amivel kommentálni lehet: elefánt, orrszarvú, krokodil - na persze! A legjobb kép a szürke elefánt a ködben, de csak objektíve, mert szubjektíve inkább az tetszik, amikor Lucát (és az elefántsofőrt) fröcsköli az elefánt...
    Ez a víz tiszta? Már csak fürdőzés miatt kérdem, de attól tartok, ezen a túrán nem ez volt a legnagyobb veszély vagy kihívás.

    VálaszTörlés
  2. wow az elefántozásra nagyon irígykedem, mindíg is vonzódtam az elefántokhoz és hát a bébi tényleg iszonyat cuki.

    Azt meg hogy tigrissel nem találkoztatok ne bánjátok annyira...

    VálaszTörlés
  3. elefantok a legjobb fejek, a kicsi meg kene nekem itthonra; remelem el tudjatok intezni.

    sz.burger

    VálaszTörlés
  4. Fú tényleg durva túra lehetett, így képekkel illusztrálva sokkal izgalmasabban hat mint, ahogy skype-on mesélted. Szerintem is a szürke elefántos-ködös a díjnyertes kép de sztem a sneci vadászos szorosan követi. A kínais képen meg kb 2 percig röhögtem.:D

    VálaszTörlés
  5. ja olvastam az interjút, abban is egész jók a képek..:)

    VálaszTörlés
  6. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  7. Nagyon belenyúltatok a tuttiba. Vétek lett volna ezt a programot kihagyni, adamhoz hasonlóan a maszkos kép és képaláírás volt az a pont, amikor a jókedvem könnyeztető röhögésbe csapott át.
    A kiselefántnak valami hihetetlen lehet a tapintása és kisugárzása - Luca szeme környéke is nevet a simogatás-vakargatás közben.
    Azt vettem észre, hogy a krokodilnak is olyan ormányos a pofája, ez itten divat? Vagy esetleg a víz teszi? ;-) Ganésa is bomcsávó volt, mielőtt befizetett erre a túrára? Küldjetek mielőbb újabb képeket magatokról, hogy megnyugodjak.

    Csak így tovább!
    CsókA

    VálaszTörlés
  8. Erdeklodnék, hogy ugyanabban a folyoban volt ott a (barmelyik tipusu) krokodil és Jano?

    Az egészségugyi maszk amugy minek?

    Szkajpon eloben is tudositotok? Mert nekem ugyan nincs, de olykor hozza tudok férni...
    :)

    M

    VálaszTörlés
  9. Nézem a négy "jipót" a közös elefánton (közös elefántnak milyen a háta?) - ők az olcsóbb túrára fizettek be?

    *

    Ádinak igazsága vagyon: a snecisnél is nagyon el lettek találva a fényviszonyok...

    *

    Janó: a Whiteline-interjút e-mailben készítették Veled?

    *

    Nem tudom, volt-e már rá precedens, hogy egy blog kapcsán született meg egy nickname, de itt és most ilyen jeles pillanat tanúi lehetünk: sz.burger önként és dalolva vállalja a ráaggatott becenevet...

    *

    Marci: mi az, hogy nincs szkájpod? PC-d van? Internetkapcsolatod van? Akkor szkájpod is van, csak még nem tudod!!!
    http://www.skype.hu - magyarul elmagyaráz mindent, letöltöd az ingyenes kliens-szoftvert, és máris bárkivel beszélhetsz (akár videotelefonszerűen is) - PC-n ingyen, de akkor is megéri, ha vezetékes vagy (adott országbéli) mobiltelefont hívsz: harmad usque század része annak, mintha a saját telefonodról hívnád... (Ha nem adott országbéli mobilt hívsz, akkor megdrágítja az, hogy az illetőnek ki kell fizetni a roaming díját is, mondjuk Janó esetében az én pénztárcám bánja...). De a helyi mobilok 0,1-0,2 dollárért, a helyi vezetékesek 1-2 centért hívhatók percenként(ez esetben akit hívsz, annak nem kell a szgép előtt ülnie, akár tevegelhet vagy orrszarvúkat nézegethet elfánthátról - ez az igazi élő tudősítás!), a másik számítógép hívása pedig teljesen ingyenes, így órákat is dumálhatsz a világcsavargókkal...

    VálaszTörlés
  10. A krokodilos képnél én se voltam biztos benne, hogy ez egy ilyen furcsa kinézetű krokodil, vagy épp nyitva van-e a szája vagy mi.. A túravezető csávó, viszont nagy kalandor színben tűnik fel a vietnámi papucsával a dzsungelben.:)

    VálaszTörlés
  11. Hahó!

    A kiselefántnak hasonlóan durva a bőre, mint a felnőttnek és öt centi hosszú borosták nőnek rajta. Viszont élőben is nagyon édi, de megnő és nagyon sokat eszik. És annál csak egy kicsivel szarik kevesebbet, úgyhogy mindenki gondolja át, tényleg kéri-e. A nagyelefánt pedig, miközben a hátán ültünk, úgy döntött ki a fejével több tízéves masszív fákat gyökerestül, hogy nem is kellett erőlködnie.

    Igen, a folyó, amiben fürödtünk, tisztának tűnt, és ugyanaz, amelyikben a krokodilok és az elefántok fürdenek. A hosszú orrú krokodil egy bizonyos fajta (gharial, http://en.wikipedia.org/wiki/Gharial), de ennek ki kellett volna derülnie a képaláírásból :)

    A papucs Nepálban 365 napos viselet. Strandpapucsban motoroznak 10 fokban esőben (mi cipőben fagytunk szét) és a dzsungelben se vesznek fel mást. A guide egyébként igen tapasztalt dzsungeljáró benyomását tette, majomügyességgel kúszott fel egy tükörsima törzsű, elágazás nélküli fára mezítláb, hogy egy nyílt, 3-4 méteres elefántfűvel benőtt mező előtt felmérje az orrszarvúhelyzetet.

    Nem skypeolunk rendszeresen és túl sokat, de néha azért elérhetőek vagyunk élőben. Japánokat ritkán látni maszk és cérnakesztyű nélkül. És amikor alkudunk valamire, általában elhangzik az az érv, hogy japánoknak tízszer annyiért szokták adni.

    VálaszTörlés
  12. Sziasztok!
    Ildi vagyok - Teo barátnője, és hát tudni kell rólam, hogy odáig vagyok az elefántokért, úgyhogy nagyon köszi, hogy feltettétek ezeket a képeket!!! a kiselefánt iszonyatosan cuki, de a többi kép is szuper jó!A régebbieket is nézegettem, és hát azt kell mondjam, fantasztikusak! - nyílván az élmény is az!! :)
    Simogassatok még sokszor elefántokat! :)

    VálaszTörlés
  13. Valoban sok elonye lehet a skype-nak! Mivel tobben is ecsetelték mar oket, idovel biztos regisztralom majd magam. A gond csak az, hogy a hivatali kompjuterre nem telepithetek programot - ugyanis kizarolag irodai szamitogépem és irodai internetem van, otthon viszont se gép, se net, se vonalas telefon (tv is csak 5 év kihagyas utan). Nem modern hozzaallas, am minél tobbet vagyok off-line, annal kevesebb elektronikus szemét jut el hozzam...

    A folyoban nem tilos furdeni? Vagy kizart, hogy a krokodil észrevétlenul megkozelitse az embert?

    Az interjut hol lehet elolvasni?

    M

    VálaszTörlés
  14. Janóval az interjú: http://www.whiteline.hu/2009/ A lap jobb- és bal alsó sarkaira kattintva ugyanúgy lehet lapozgatni, mint az újságban, kettőt kattintva pedig látható méretre zoomol a kép. Emellett van a képernyő baloldalán alul egy legördítható tartalomjegyzék is, abban ki lehet keresni a VÉRTES JÁNOS INTERJÚ-t, és egyből a 158. oldalra ugorhatsz.

    -

    Igen az interneten az értéket szemétből kell kibányászni, és sok a szemét, kevés az érték. De nem így van ez a való világban is? Ha off line tartózkodással kizárod az elektronikus szemetet, kizárod az értéket is... A való világ analógiát folytatva: gondold el Luca és Janó mi mindenből maradtak volna ki, ha a veszélyekhez, a szeméthez (átvitt és szó szerinti értelemben egyaránt), a negatívumokhoz úgy viszonyultak volna útjukon, hogy oda nem mennek, ahol ilyesmi van, ezeket kizárják az életükből. És: - visszatérve az internethez - off line nehezebb megkeresni a Janóval készített interjút, valamint nem lehet vele vodeokonferenciázni... Sőt: ehhez a polémiához is szükség van a netre...

    VálaszTörlés