2009. december 29., kedd

Neil Island

Hajójegyet venni csak abban a kikötőben lehetséges, ahonnan a hajó indul, és a szigetközi járatok esetében maximum három nappal előre. Little Andamanra mindeközben naponta csak egy kis hajó megy (az is Port Blairből), amire a jegyek - a három nappal későbbi járatra mármint - nyitás után húsz perccel elfogynak. Ezek a körülmények számunkra azt jelentették, hogy Havelockról Little Andamanra eljutni a legjobb esetben is négy napot vesz igénybe. Ebből két nap semmi elintéznivalónk nem volt, ezt az időt használtuk ki, hogy megnézzük Neilt. Gyönyörű kis háromszögletű sziget, sok a kókusz, kevés a turista. Nagyon jót búvárkodtunk (pipával és szemüveggel) és fantasztikus rákvacsorát kaptunk egy egyasztalos családi étteremben.


irány Neil


ez a látvány fogadja az idelátogatókat


dobóhálóval halásznak


pótkerék


kókuszfarm


biciklivel jártuk be a terepet


strand a sziget túlsó végén


az indiaiak imádják a vízbe dobálni a szemetet, amit a tenger ilyen szép helyeken sodor partra


halászbárka


váró


még mindig India

6 megjegyzés:

  1. "Óh az én próféta lelkem" - mondja Hamlet... Kicsit elszámoltam magam, amikor a Havelock-poszt egyik commentjében jósoltam: sok esélye nem volt, hogy az újabb érdemi poszt valóban december 29-én jelenjen meg (hisz tkp most hajón kéne hánykolódnotok), de bejött!!!

    Mindennek oka van, nyilván ezért nem indult tegnap a hajó... (Egyéb lehetséges okok: hogy ne hányjátok össze magatokat, hogy harmadnapon ne szenvedjetek attól, hogy már egy tiszta WC sincs, hogy ne ébredjetek csótánnyal stb stb.)

    És hát annak is oka volt, hogy Little Andamanra nem tudtatok egyből elhajózni: ez a kis szigetecske is megért egy kitérőt, kár lett volna kihagyni...

    VálaszTörlés
  2. 2010 nálatok előbb érkezik...
    Boldog új évet!
    :)

    VálaszTörlés
  3. lehet, nem veletlenul NÈHA travels a tarsasag neve

    VálaszTörlés
  4. A kép alapján én is szeretnék idelátogató lenni!!!
    Minden náció mestere a szemetelésnek, a Tisza mentén legalább ennyi szemét volt.
    A pótkerék cím a háttérben lévő biciklistára vonatkozik, ugye? De mi van az elöl lévő néni kezében?

    Aprópopó, már ezerszer felejtettem el megkérdezni, hány fok van nálatok? Olyan nagyon kellemesnek látszik, nem túl forrónak...

    CsókA

    VálaszTörlés
  5. A szemetes képen mitől olyan kék a tenger és az ég? Nem feltételezek ilyen jellegű photoshoppolást rólatok, csak a felette levőhöz képest irreálisnak tűnnek a szinek. Kaptam egy jó kis gépet karácsonyra én is, úgyhogy most újra belevetem magam a fotózásba, valószinűleg hamarosan elárasztom Samu-képekkel a facebook-ot :)
    Boldog Új Évet nektek!

    Puszi,
    Karola

    VálaszTörlés
  6. Napközben általában 30 fok volt, kellemes szellővel a tenger felől.

    Nem tudjuk, mi van a néni kezében, de valószínűleg a sarlóval szerezte.

    A felső tengerpartról este készült a kép, a másikról pedig reggel. És a szaturáció is kicsit magasabbra van állítva, de nem festettük át. :)

    VálaszTörlés