2010. január 4., hétfő

Little Andaman

Az Andamán-szigetek legdélebbi tagja, nevével ellentétben egyáltalán nem kicsi, és nagyon színes társaság lakja. A keleti part egy keskeny sávját kókusz, olajpálma és areca dió ültetvények  borítják, itt élnek az India függetlenségének elnyerése után érkezett tamil és bengáli telepesek. A második generáció már a szigeten született és láthatóan (és érthetően) jól érzi magát. A mi tartózkodási engedélyünk csak erre a területre volt érvényes, Little Andaman többi része még az indiaiak számára is tiltott törzsi rezervátum.
A sziget őslakosai az afrikai eredetű fekete Onge törzs, az Andamán-szigetek hat bennszülött csoportjának egyike. Találkozni velük nem csak engedély hiányában lehetetlen. Településeik kizárólag hajóval közelíthetőek meg, a halászok pedig egyszerűen nem visznek oda. Valószínűleg nem is baj, a szigorú beutazási politikát ezeknek a csökkenő lélekszámú és világtól elzárt törzseknek a védelmében folytatják. Az egyik hajóskapitánytól sikerült megszerezni egy harminc évvel ezelőtti indiai dokumentumfilmet, amely az őslakosokkal való kapcsolatfelvétel első kísérleteit örökíti meg. Szinte hozzáférhetetlen és nagyon szórakoztató, otthon tartunk vetítőestet.
Az ongekon kívül élnek még a szigeten nicobáriak, a legnépesebb és legasszimiláltabb törzs a hat közül, ők a mongoloid rasszhoz tartoznak. Hullámvadászat közben elhagytuk a számunkra kijelölt zónát és eljutottunk az egyik falujukba. Nagyon barátságosak voltak, ráadásul keresztények, úgyhogy meglátogattuk őket december 25-én is, hogy megnézzük a falu színpadán bemutatott karácsonyi produkciókat.
A természet érintetlensége, a nicobáriak kedvessége, a települések hihetetlenül lassú és békés élete és a tökéletes hullámok nyűgöztek le minket Little Andamanon. Gilles-lel és Jordival, francia és spanyol szörfös barátainkkal egyedüli külföldiként érkeztünk a szigetre, és ottlétünk 10 napja alatt összesen kétszer kaptunk társaságot. Egyszer egy skót szörfös – aki katamaránnal járja a világot már másfél éve -, egyszer pedig egy japán-osztrák-olasz kempingező trió formájában. Utóbbiakkal együtt ünnepeltük a karácsonyt a tengerparton, a hangulat jobb volt mint a nagy műgonddal nyárson forgatott csirke.
Szörfösök körében Little Andamannak legendás híre van, mi hullámok szempontjából nem a legideálisabb szezont csíptük el. A három híres hullám közül egyet találtunk meg, a többi állítólag egész évben megbízható, de csak 8-10 órás dzsungeltúrával vagy hajóval közelíthetőek meg. Hajót nem sikerült szerezni, a helyiek babonaságból a cunami évfordulója környékén nem merészkednek a tengerre, fél napos kirándulásaink pedig nem vezettek eredményre. Azóta találkoztunk egy indiai szörfössel, aki szerint jó irányba mentünk, csak nagyon keveset, de egy heti élelem és megfelelő felszerelés nélkül egyébként sem érdemes nekivágni. Az biztos, hogy van miért visszamennünk!

hűvös hangulat

A kikötőtől 16 kilométerre található falu neve 16 KM. Az egyutcás település teljesen western hangulatot áraszt, csak a csapóajtós saloon hiányzik. Napról napra jobban szerettünk itt lakni.

chai

suli jobbra, surf balra, a falu egyetlen szállása a háttérben

elnöki lakosztály

Butler Bay

nagyon tiszta, nagyon szép

valamit ottfelejthettek

mp3 cd-k széles választékban

A bétel levélbe csomagolt areca diót már évezredek óta fogyasztják élénkítőként. A jobb hatás kedvéért tesznek még hozzá egy kis rágódohányt, majd megöntözik mésszel kevert vízzel. Nyami.

megállt az idő

tojásrántottás tekercs ketchuppal és uborkával, isteni kombináció

16 KM másik étterme

a folyóban krokodilok is élnek

Vigyázzz!

a vízesést is megrongálta a cunami, állítólag már nem olyan szép, mint régen

kókusz, ameddig a szem ellát

a nicobáriak keresztények, és nem vegetáriánusok

a 150 személyes kenukkal települések közötti versenyeket rendeznek

mindenki kókuszban utazik

eddig lehet motorral jönni, innen 8 óra a hullám, mint később kiderült

az út egy ideig a dzsungelen át vezet

aztán a parton

girls and mathematics

állandó társaságunk: a hotel részeges mindenese (balra) és a szomszéd boltos jógimester, aki a sufnijában iskolát üzemeltet

nem félnek a krokodiltól

Halleluja

vendégségben

nicobári kislány

és a bátyja

korábbi falujukat teljesen elmosta a cunami, most ideiglenes bádogházakban laknak

bicikli egy életre

Jordi és a karácsonyi csirke

soha nem akart elkészülni

Jordi és Gilles meglepetése

itt ébredtünk

a Mikulás is aluszik

 
mindörökké krikett

gát is van a szigeten, mögötte szépen felgyűlt a víz

ezen a dzsungelen keresztül motoroztunk le a partra nap mint nap

nem volt tülekedés a vízben

a hullámokat csak az időnként levegőért felszínre jövő óriásteknősökkel kellett megosztani

háttérben a jellegzetes szikla (Thicker than water c. film 6:37- 7:34)

december 25

karácsony a nicobári faluban

Viszlát Little Andaman!

14 megjegyzés:

  1. Leszakad az agyam olyan szep nemely kep! Orulet...

    VálaszTörlés
  2. Hát, ez életetek legszebb karácsonyának tűnik a makacs csirke ellenére...

    Lucus, leégett a lábfejed? Az elnöki lakosztályban olyan furcsa.

    Janó szörfölösi ranglistáján hol vannak a hullámok? (ha a környezetet nem számítjuk, mert azzal szerintem örök 1. hely)

    Voltatok misén?

    Gyönyörű a sziget, nem csoda, ha nehéz volt elhagyni.

    CsókA
    ...a matek jól áll!

    VálaszTörlés
  3. Gyönyörű helyek. További minden jókat!

    VálaszTörlés
  4. Még mindig gyönyörűek a képek, és érdekes a kommentár! Tényleg jó karácsonyotok lehetett, tetszik, ahol ébredtetek:)...

    VálaszTörlés
  5. Nehéz választani, de talán a "kókusz minden mennyiségben", a "megállt az idő", a "Halleluja" vagy a "nem félnek a krokodiltól" képeket azonnal feltölteném a Zeiss fotópályázatára (http://www.zeiss.com/photo) és megnyerném az objektívet!!! Mivel ott a látásmód a legfőbb szempont, nem feltétlenül a szép tájak a nyerők, és persze a korábbi posztfotók is játszhatnak... A "bicikli egy életre" is versenyfotó, meg a nicobári buszmegálló-feelinges Karácsony is...

    ---

    Ami a 16km falunevet illeti, én ismerek egy másik primitív népet, akik a fővárostól hatvan km-re lévő várost Hatvannak nevezték el, de ott nincs western hangulat!

    VálaszTörlés
  6. Viszont ott nagyon durva posztszocialista hangulat uralkodik:) Az sem rossz!

    VálaszTörlés
  7. zeiss.com

    Terms of participation:
    "What counts is that your picture was taken with a lens from Carl Zeiss."

    Ez kizarja a Jano kepeit a versenybol...

    VálaszTörlés
  8. Sajnos igaz... Na, majd keresünk valami Nikon-pályázatot...

    VálaszTörlés
  9. Itt is van: http://www.nikonians.org/contests/
    Igaz, ez "open to all Silver, Gold and Platinum Nikonians Members", de gondolom, ha valaki regisztrál és ezáltal Nikonians Memberré válik,előbb-utóbb kiharcolható a Silver, Gold és Platinium fokozat...

    A Zeissnél az tévesztette meg Hédyt (ő találta), hogy akár mobiltelefonnal készült képekkel is lehet versenyezni, és hát kevés mobilon van Zeiss objektív.

    De itt van még egy jó pályázat, ez márkafüggetlen: http://www.ciwem.org/arts/photographer/epoty_competition_2010.asp Különösen ez a kategória lehet érdekes: "The Natural World: These images should celebrate the incredible variety and beauty that exists within our natural environment, serving to remind us what we need to protect." Mondjuk ide nem biztos, hogy az eredeti látásmódú képeket kell beküldeni, mert a korábbi győztes fotók alapján attól tartok, hogy itt a művészi(eskedő) tökéletességet díjazzák...

    Érdemes figyelni a fotopalyazat.info nemzetközi listáját, mindig akadhat valami.

    VálaszTörlés
  10. szevasztok! mostanában kevesebbet kommentelek, de azért követem a blogot! kiváncsian várjuk az új bejegyzést!

    VálaszTörlés
  11. Szerintem kiallitast kene szervezni. A jo minosegu printek nyomtatasahoz pedig szponzort.

    VálaszTörlés
  12. A rózsaszín baldahin saját? Vagy csak lenyúltátok az elnöki lakosztályból?:) Csak mert a tengerparti szállásotokon is ott van.

    VálaszTörlés
  13. A kiállítás klassz lenne. Egyelőre igyekszünk minél több jó képet csinálni. Kösz a bíztatást!

    A rózsaszín baldahin sajnos saját, Kalkuttában szereztük be hosszas keresgélés után. Valójában egy szúnyogháló, a színén kívül további probléma, hogy kb. 2 kiló, a fél táskát elfoglalja és gusztustalan hozzáérni. Lassan megválunk tőle.

    A hullám ranglistám egyelőre nagyon rövid, a Palatinust minden esetre sikerült már megelőzni. :)

    VálaszTörlés