2009. október 24., szombat

Sok állat kis helyen

A Koladeo Nemzeti Park mocsarait a bharatpuri maharadzsa hozta létre az 1700-as években a Gambhir és a Banganga folyók eltorlaszolásával, mert kacsákra óhajtott vadászni. A kedvező klíma és a mesterséges tavak a vadászat ellenére egyre több madárfajt vonzottak telelni. A területet 1981-ben nyilvánították nemzeti parkká és 1985-től a világörökség része. A 29 négyzetkilométer bejárásához biciklit szerettünk volna bérelni, ez az ajánlott közlekedési eszköz. Kérésünkre azonban csak egyetlen darabot tudtak bérlésre felajánlani, mert a többi harmincnak sajnos mind lapos volt valamelyik kereke, pumpájuk pedig nincs. Így kénytelenek voltunk ketten osztozni az egyetlen működőképes járgányon, ami egyrészt edzésnek se volt rossz, másrészt kivívtuk a park főutcáján ingázó biciklis riksák osztatlan rokonszenvét és elismerését. A Rajasthant sújtó aszály miatt a vizes területek sajnos összehúzódtak, és ezzel arányosan a megfigyelhető egyedek száma is csökkent, de így is láttunk: rengeteg féle vízi madarat, köztük jégmadarat és fekete gólyát, nagykócsagot, sólymokat, sasokat, papagájokat, pávákat, hatalmas édesvízi teknősöket, vízi kígyókat, antilopot, szarvast, őzt, sakált, mongúzt, majmokat, vaddisznó családot kis malacokkal és egy óriási gyíkot. Mindezt közvetlen közelről, az volt az érzésünk, hogy az állatok kevésbé félnek, mint mi.


ornitológus bevetésen


valamilyen vízimadár és egy antilop


a már Delhiből ismerős papagáj


teknős bevetésen


trópusi hőség



teknősből láttuk a legtöbbet


farkasszemet néz a sólyom


a szarvas is minket bámult


a hangoskodó indiai látogatók szerencsére nem merészkednek a park mélyére


a fekete-fehér gólyát nem sikerült lefényképezni, úgyhogy rajzoltunk egyet


szavanna


a fákon pávák éjszakáznak, csak sajnos nem látszik


Jungle Lodge nevű szállásunk kertjében már-már a nemzeti parkban érezhettük magunkat

8 megjegyzés:

  1. Azért néhány ökörszem vagy hasonló kismadár még nem az, amikor majd a tigriseket nézitek meg közelről ;-). A távcső saját? Hasznos eszköz ilyen helyen, ez a környék megint valami egészen más, mint amerre korábban jártatok!
    Luca is jól fényképez, mert - gondolom - a Jungle Lodge képet ő exponálta... Jó, hogy az asztalon ott a felirat miszerint ez India, könnyen nézhetné az ember Dél-Amerikának...
    P. P.

    VálaszTörlés
  2. A távcső saját, Delhiben vettük egy (kamu)antik iránytűvel együtt. Ott, ahol az arany Bausch&Lomb szemüveget nem vettük meg.

    VálaszTörlés
  3. Jó vasárnap reggelt! Szécsényi Zsigmond Indiáját idézik a képek, legalábbis így képzeltem el a kacsavadászós fejezetet a nemtommelyik maharadzsánál. Mi most kimegyünk a vitorlázórepülőtérre, viszünk fényképezőgépet, hátha most ilyen hétvége van :)

    CsókA
    legfeljebb Katit kutyáját lefotózzuk, ha összefutunk

    VálaszTörlés
  4. A valamilyen vízimadár egy gyapjasnyakú gólya (Ciconia episcopus).

    Ma 20 fok körül volt itthon (szegény tokaji borászok aszongyák, 3 ilyen hét kellene még, hogy az utóbbi idők rohasztó esői után mégiscsak legyen aszúszőlő...)
    A repülőtéren meg az erdőben lelkesen kattogtam, fekete-fehér gólya nekem se jött, de egy kék-fehér kisrepülőgépet sikerült lencsevégre kapnom.
    Kati és kutyája szerintem már rég otthon ebédelt a mi reggeli utáni sétánk közben, de ezer más kutya rohangált fel-alá. Mióta hallottam a bölcsességet, hogy Isten tévedhetetlenségének élő cáfolata a tacskó és a zsiráf, miden tacsinál ez jut eszembe. Gondoltam, hogy fotózok is cáfolatot, és zsiráf híján két tacsi-félét céloztam be.
    Annnyira aranyos gazdái voltak mindkettőnek, akik annnyira segítettek a kis izgő-mozgók megörökítésében, hogy kicsit el is szégyelltem magam a fotózásra indító gondolataimért.

    A kirándulás után egy régi szűrővel befoldoztuk a tető alatt, a szigetelés kiszellőzét szolgáló hálón lévő lukat, amit a mókus rágott, s azóta a környék összes madara oda jár kőzetgyapotért a fészkéhez. A fuvar hatékonysága legfeljebb 10%-os, a gyep, az erkély minden csupa elszórt, sárgán tündöklő kőzetgyapot. Arról nem beszélve, mennyire aggódtunk, hogy a fiókák szilikózist kapnak. Lóf...t! Vissza a természethez, gyűjtsenek fűszálakat, árvalányhajat, a kiserdőben kifésült kutyaszőrt, mittomén.

    Különben is, a padláson megnéztük a károkozás mértékét, és utána a plafonon lévő padlásajtó felcsukásakor úgy pofánvertem magamat annak a fogantyújával hogy belűlről felhasítottam a számat a fogammal. Még jó, hogy ki nem tört, vagyis hát be nem nyomódott a jobb alsó egyesem.

    Megyek tanulni, mert kedden az első három fejezetből szódoli, és hát vannak fehér foltjaim.

    CsókA

    VálaszTörlés
  5. Mi talalhato az 5x6 km-es mini-rezervatum korul? S vannak olyan allatok, amiktol tényleg tartani lehet? Merre tovabb? En most épp Budapestre készulok (10 napra). :) M

    VálaszTörlés
  6. Szantofoldek, falvak, kelet-rajasthani videk talalhato a park korul. Felni lehet meg a tehenektol is, a nagyvarosi zurzavarban rendszeresen rontanak neki embereknek idegessegukben. Budapestre mi is szivesen hazaugranank 10 napra :)

    VálaszTörlés
  7. akkor gyertek haza karácsonyra.

    VálaszTörlés
  8. Nagyon jó lenne, csak drága :(

    VálaszTörlés