mindjárt ott vagyunk

2010. október 18., hétfő

2010. szeptember 4., szombat

26 órás vonatút után, némileg elgémberedve, de tele kíváncsisággal érkeztünk Pekingbe. Mivel csak három teljes napunk volt a kínai fővárosban, és szeretünk kényelmesen, nem sietve körülnézni, kis közvéleménykutatást végeztünk azon ismerőseink között, akik már jártak itt, hogy mi az, amit semmiképp ne hagyjunk ki. A toplistára végül a pekingi kacsa, a Tiltott Város, a Nagy Fal, a parkok, és a belső, történelmi városrész kis, szürke házikókkal határolt utcácskái, a hutongok kerültek fel. Utóbbiak valaha a a város fő arculatát adták, de a a kommunizmus első 20-30 évének szocreál tömbházai, majd az elmúlt néhány évtized üveg-acél felhőkarcolói fokozatosan kiszorították ezeket az egyszintes, belső udvaros, sikátoros részeket. Mára viszont a városvezetés felismerte a hutongok turisztikai értékét, és nem csak a régieket védi, hanem a kínai pragmatizmusra jellemző módon újakat is építtetett.

A vonatról leszállva azt láttuk, hogy nem nagyon látunk. Persze sokat hallottunk már a pekingi szmoghelyzetről, de arra nem számítottunk, hogy egy-egy szélesebb út vagy nagyobb tér túloldala szinte eltűnik a szomorú, szürke ködben. Nyáron a legrosszabbak a látási viszonyok, hiszen ilyenkor a nedves, fülledt levegő meg sem mozdul az állandó szélcsendben. Pekinget valaha hatalmas erdők vették körül, de az évszázadok során ezeket teljesen kiirtották, így télen zavartalanul söpörnek végig a városon a jeges, szibériai szelek, tavasszal több ezer tonna port hordanak ide a Góbi sivatagból érkező homokviharok, és csak ősszel lehet kék égre és tiszta levegőre számítani.

Végül a kulináris élvezetek bizonyultak pekingi tartózkodásunk igazi csúcspontjának. Az apró kifőzdékben kapható gőzgombócok és tészták épp olyan tökéletesek voltak a maguk nemében, mint a több száz férőhelyes, minden este teltházas éttermekben kínált, elképesztően változatos és kifinomult ételek. A sört pedig mindenhol a bolti áron adják, egy üvegért 4-5 jüant (130-160 forintot) kérnek. Az evést-ivást nagyon komolyan veszik, esténként baráti, családi körben órákig ülnek az asztal körül, mindenki rendel egy-két fogást, amin aztán megosztoznak, közben pedig lecsúszik jó pár üveg sör is.

A szabadidő eltöltésének másik fő színhelye a park. Itt tollasoznak, táncolnak, sárkányt eregetnek, amatőr kórusokat alakítanak, vagy csak kényelmesen üldögélnek és beszélgetnek. Szívesen veszik, ha mások is csatlakoznak, minket is próbáltak bevonni egy szovjet mozgalmi dalokat éneklő, tangóharmonikákkal kísért együttesbe. Volt náluk egy kötegnyi kotta és dalszöveg is, amit lelkesen felajánlottak minden arrajárónak, szépen nőtt is a létszám, de a nyelvi akadály miatt mi sajnos csak a hallgatóság soraiból élvezhettük az amuri partizánok dalát.

a belvárosi tavak körül pezseg az éjszakai élet

les

indiánfoci magas szinten

Tiltott Város

tényleg nem annyira izgalmas

lesújtó fényviszonyok

a híres pekingi szmog

kamara karaoke

showtime

hutong

sokat bumliztunk, hogy a Nagy Fal egy kihalt szakaszához jussunk

akár hetekig lehet kirándulni

a falon

pekingi kacsa

a Tienanmen a világ legnagyobb tere, a világ legnagyobb monitoraival

az őrzők őrzője

Tilos!

vízibiciklizni méregdrága, de menő

egy park a sok közül

a második körgyűrű a hatból

2010. augusztus 11., szerda

A pandák fővárosa

Az időszámításunk előtti 5. században alapított Csengdunek van mit felmutatnia a helyiek és turisták számára egyaránt. A China Daily napilap szerint az ország negyedik legélhetőbb városa, és ezt elsősorban a csengduiek nyugodt és kedélyes attitűdjével magyarázzák. Mindezt egy 11 milliós metropoliszban külső szemlélőként nem olyan könnyű észrevenni, de az egymást érő teltházas teaházakban naphosszat üldögélő emberek arcáról, vagy az ötszáz asztalos hotpot éttermek fél napon át zabáló, tízfős asztaltársaságaiból tudtunk következtetni.

A kulináris élvezetek (és a pekingi vonatcsatlakozás) mellett számunkra is a Chengdu Research Base of Giant Panda Breeding nevű létesítmény miatt volt a város kihagyhatatlan. Itt található ugyanis a legnagyob fogságban élő óriáspanda populáció, vagyis itt lehet a legtöbb, legjobban tartott, kiegyensúlyozott, változatos korú pandákkal a természetes élőhelyükhöz hasonló környezetben találkozni. És ez bizony nem akármi, mert a pandák köztudottan a legaranyosabb állatok a világon.

főtér

a parkokban zajlik az élet

bármi megtörténhet

citrom és krizantém

népszerű teaházi elfoglaltság a fültisztíttatás

professzionális sárkányeregetők

Hol vannak már?!

először a kamasz pandákat találtuk meg

Széles körben terjesztett jótanács, hogy a pandaparkba korán reggel, etetésre érdemes odaérni. Mivel a tömegközlekedés később indul, minden hosztel a saját taxiszolgálatát erőlteti.

valójában a pandák egész nap csak esznek

ami nem csoda, hiszen az alacsony tápértékű bambuszból naponta 14 kilót kell elfogyasztaniuk

a pandacsempészetért halálbüntetés jár

elvétve vörös pandákkal is találkozhatunk

tésztaüzem

felüljáró alatt

A szecsuáni hotpot. Még annál is sokkal finomabb, mint amennyire jól néz ki!

6000 éves tálka a Szecsuáni Tartománi Múzeumban

elefántcsont káposzta a Csing dinasztia korából

2010. július 23., péntek

Vadnyugat

Szecsuán nyugati széle nagyon kemény hely. Több mint tíz napig tartózkodtunk 3500 méter fölött, ahol a talaj egész évben fagyott, fa nem nő, vad kutyafalkák elhullott jakokból lakmároznak az út mentén, az emberi tetemek eltakarításáról pedig keselyűk gondoskodnak. A lakosság természetesen éppoly kemény, mint a környezet. Legelterjettebb közlekedési eszköz a ló és egy helyi gyártmányú, elpusztíthatatlan motor, melyen szériatartozék a nagy teljesítményű hangszóró és a könyékig érő, kormányra erősített bundakesztyű. A kalap kötelező viselet.

A fárasztó oxigénhiány és a zord klíma ellenére nagyon tetszett nekünk ez a vidék. Az egész országra jellemző erős katonai és rendőri jelenlét a tibeti határ közelségének ellenére se volt nyomasztó, szabadon motorozhattunk a végeláthatatlan sztyeppéken, noha Kínában külföldieknek – megfelelő engedély hiányában – szigorúan tilos bármilyen gépjárművet vezetni. A kolostorokban se kértek már belépőt, és a szerzetesek hálószobájától kezdve, pincétől a padlásig barangolhattunk a hatalmas épületegyüttesekben.

Szintén nagy élményt jelentett első találkozásunk az igazi szecsuáni konyhával, amiről nagyon szívesen írnánk részletesebben, de sajnos nem vagyunk elég képzettek hozzá. Minden esetre igaznak találtuk a helyi mondást, miszerint „Kína a jó ételek hazája, de az ízek Szecsuánban laknak.”

Érkezésünkkor "féreggyökér" lázban égett Nyugat-Szecsuán. A tibetiek kiássák és jó pénzért eladják a kínaiaknak, akik a tradícionális orvoslásban hasznosítják. Mire a végső fogyasztóhoz eljut, aranyárban van.