mindjárt ott vagyunk: szeptember 2010

26 órás vonatút után, némileg elgémberedve, de tele kíváncsisággal érkeztünk Pekingbe. Mivel csak három teljes napunk volt a kínai fővárosban, és szeretünk kényelmesen, nem sietve körülnézni, kis közvéleménykutatást végeztünk azon ismerőseink között, akik már jártak itt, hogy mi az, amit semmiképp ne hagyjunk ki. A toplistára végül a pekingi kacsa, a Tiltott Város, a Nagy Fal, a parkok, és a belső, történelmi városrész kis, szürke házikókkal határolt utcácskái, a hutongok kerültek fel. Utóbbiak valaha a a város fő arculatát adták, de a a kommunizmus első 20-30 évének szocreál tömbházai, majd az elmúlt néhány évtized üveg-acél felhőkarcolói fokozatosan kiszorították ezeket az egyszintes, belső udvaros, sikátoros részeket. Mára viszont a városvezetés felismerte a hutongok turisztikai értékét, és nem csak a régieket védi, hanem a kínai pragmatizmusra jellemző módon újakat is építtetett.

A vonatról leszállva azt láttuk, hogy nem nagyon látunk. Persze sokat hallottunk már a pekingi szmoghelyzetről, de arra nem számítottunk, hogy egy-egy szélesebb út vagy nagyobb tér túloldala szinte eltűnik a szomorú, szürke ködben. Nyáron a legrosszabbak a látási viszonyok, hiszen ilyenkor a nedves, fülledt levegő meg sem mozdul az állandó szélcsendben. Pekinget valaha hatalmas erdők vették körül, de az évszázadok során ezeket teljesen kiirtották, így télen zavartalanul söpörnek végig a városon a jeges, szibériai szelek, tavasszal több ezer tonna port hordanak ide a Góbi sivatagból érkező homokviharok, és csak ősszel lehet kék égre és tiszta levegőre számítani.

Végül a kulináris élvezetek bizonyultak pekingi tartózkodásunk igazi csúcspontjának. Az apró kifőzdékben kapható gőzgombócok és tészták épp olyan tökéletesek voltak a maguk nemében, mint a több száz férőhelyes, minden este teltházas éttermekben kínált, elképesztően változatos és kifinomult ételek. A sört pedig mindenhol a bolti áron adják, egy üvegért 4-5 jüant (130-160 forintot) kérnek. Az evést-ivást nagyon komolyan veszik, esténként baráti, családi körben órákig ülnek az asztal körül, mindenki rendel egy-két fogást, amin aztán megosztoznak, közben pedig lecsúszik jó pár üveg sör is.

A szabadidő eltöltésének másik fő színhelye a park. Itt tollasoznak, táncolnak, sárkányt eregetnek, amatőr kórusokat alakítanak, vagy csak kényelmesen üldögélnek és beszélgetnek. Szívesen veszik, ha mások is csatlakoznak, minket is próbáltak bevonni egy szovjet mozgalmi dalokat éneklő, tangóharmonikákkal kísért együttesbe. Volt náluk egy kötegnyi kotta és dalszöveg is, amit lelkesen felajánlottak minden arrajárónak, szépen nőtt is a létszám, de a nyelvi akadály miatt mi sajnos csak a hallgatóság soraiból élvezhettük az amuri partizánok dalát.