Vietnám tetején

Sapa és környéke több szempontból is az ország csúcsának nevezhető: ez a vidék a legmagasabb, a legészakibb és a legjobb. A francia gyarmatosítók által alapított hegyi üdülőváros sokban emlékeztet egy alpesi síközpontra, bár a környező hegyeket-völgyeket itt teraszos rizsföldek tarkítják, és különböző, színes ruházatú, díszes fejdíszű, piros arcú kisebbségek lakják. Az angol nyelvvel eddig az ország minden részén akadályokba – néha dühös elutasításba – ütköztünk, itt ellenben kedvesen és választékosan magyarázták meg, hogy miért kell aprólékosan hímzett népviseletet vennünk. Vettünk is.

Sapa

ködbe vész a Fansipan, az ország legmagasabb hegye (3143m)

mindenkitől egyet

nem lehet megunni

soha-soha nem lehet megunni

nem lehet megunni

ez az amit nem lehet megunni

ő is ezt dudorászta

hazafele menet

nem csak a rizs terem meg

jó nagy terhet visz a hasán

játszótér

háziúr

red dao

red hmong

black hmong

dolgozó nő

a vietnámi csüngőhasú

Régi főváros, új főváros

Huế 1945-ig, a Nguyễn dinasztia alatt Vietnám fővárosa volt, meghatározó szerepének emlékét egy hatalmas alapterületű, várárokkal körülvett citadella őrzi. Eleinte bénának tartottuk magunkat, hogy nem keltünk fel időben, és épp délben érkeztünk a komplexum bejáratához, de mikor kifele jövet az ötödik kihangosítóba orditó idegenvezetőn és turistacsoporton verekedtük át magunkat, örültünk, hogy csak mi vagyunk annyira hülyék, hogy 50 fokban nézünk várost. Huế egyébként továbbra is a környék oktatási és kulturális centruma, de water puppetry előadáson végül nem voltunk.

Huết a Parfüm folyó szeli ketté

a vietnámi kalap jellemzőbb mint a vietnámi papucs

a biciklis riksát francia örökségként cyclonak hívják

a citadella egyik oldalsó bejárata

főépület

A jelenlegi fővárosban, Hanoiban, lényegesen gyorsabban zajlik az élet. Mikor Ho Chi Minh születésének 120. évfordulóján próbáltunk mauzóleumához eljutni, úgy vágott keresztül a motor taxi kettőnkkel a háta mögött a bedugult városon, hogy a 20 perces út során egyszer sem tette le a lábát.

Hanoi több tó köré épült, kanyargós kis utcáival, fűszeres főtt kagylót áruló standjaival és emberibb méretével egy fokkal hangulatosabb, mint Saigon, de itt sem szívesen ragadtunk volna le hetekre.

kicsöngettek

Notre Dame

tó a város közepén

kagyló

Hősök tere

itt lakott Ho Chi Minh apó

és itt nyugszik ma

egy tál klasszikus phở

Kisváros

Mivel Vietnám legdélebbi részén léptünk be az országba (és mint nemsokára kiderül, a legészakibb pontján hagytuk el), a földrajzi adottságoknak köszönhetően minden útba esett. Hoi An (középtájon) arról híres, hogy kicsi és megúszta a háborút, így óvárosa megmaradhatott óvárosnak, ahol a sok kínai lámpabolt között remekül lehet sétálgatni esténként. A hely élvezeti értékét tovább fokozta, hogy itt fedeztük fel a 40 forintos csapolt sört, ami mindig friss, hideg és finom, vagyis sokkal jobb, mint az ugyanannyiba kerülő víz.

a nagy távolságokat sleeper busszal hidaljuk át

a várostól 5 kilométerre egész jó a tengerpart

lámpás eladó

andalogni ideális

a Hoi Antól nem messze lévő márvány hegyek köré települt kőfaragó város igen ronda

törzsasztal

Saigon

A vietnámiak folyamatosan sietnek. Nincs két percük megvárni, míg az ember leszáll a buszról, nincs gondolkodási idő az étteremben, és nincs megállás a zebránál sem. Mindez Ho Chi Minh Cityre fokozottan igaz, így aztán a város kellemesnek egyáltalán nem nevezhető. Cserébe érdekes a kettészakadt Vietnám déli részének elnöki palotája, melynek majd minden zuga eredeti állapotában megtekinthető,  a vietnámi háborút bemutató múzeum, és a folyópart környékén is van néhány szép, francia gyarmati épület.

reggel fél hatkor érkeztünk Saigonba, a város már pörgött

soha nem állnak meg

városháza

Törley édes-vörös

Attilának szeretettel

a volt dél-vietnámi elnöki palota

az elnök irodája

klubhelyiség

a War Remnants Museum udvarán

a gépe mentette meg az egyik japán fotóriporter életét

egy kis hazai

Mekong-delta

A kambodzsai-vietnámi határt a Mekongon lecsordogálva hajóval léptük át. A Mekong-delta Vietnám egyik legkevésbé iparosodott része, az ezernyi folyóág és csatorna által behálózott síkság lakói leginkább rizstermesztésből, illetve hal- és kacsatenyésztésből élnek. A hajó Chau Docban tett partra minket, ahol nemigen lehet mást csinálni, mint sétálgatni a városka méretéhez képest meglepően nagy és érdekes piacon, üldögélni a folyóparton, figyelni a rohanó vietnámi életritmust és élvezni, hogy a helyiek minden hátsó szándék nélkül kedvesek. Itt ettük a legfinomabb pho-t (tésztalevest), holott nem csak az ország, de a pho fővárosa is állítólag Ha Noi.

úszó határ

kacsafarm

a házak alatt haltenyészet van

lakóhajó patchwork takaróval

vállról indítható palacsintasütő

szárított hal hegyek

malacpofa

lógós kacsák

nem talált

kanálisok

Golden Gate