Az elmúlt öt hónapban sokszor éreztük, hogy mennyire találó az ország turisztikai szlogenje, melynek kiötlőibe biztosan szorult némi önirónia.
Hihetetlen emberek
Indiában komoly problémát jelent a túlnépesedés, de ennek mértékét nehéz elképzelni, amíg nem látja az ember a saját szemével. A nagyvárosok járdáin vagy útszélein esténként nem néhány hajléktalant látni, hanem minden szabad négyzetmétert elfoglal valaki. Valódi munka hiányában rengetegen próbálnak meg közvetítőként beékelődni a vevő és eladó közé, akármilyen áruról vagy szolgáltatásról legyen is szó. Másik lehetőségként saját vállalkozást hoznak létre, melynek eredményeképpen cipőpucolók, cukornádpréselők, lakatárusok, mozgó tea és snack standok és önjelölt guide-ok ajánlgatják magukat úton-útfélen. Pénz reményében szemrebbenés nélkül hazudik bárki. Cserébe viszont nem agresszívek, egyetlen verekedést sem láttunk, egyetlen rablásról vagy gyilkosságról sem hallottunk senkitől. Ha egy bolttulajdonos elmegy ebédelni, nem zárja be az üzletét, nem kell attól tartania, hogy lopnak tőle.
Az ebédidőt egyébként nagy tiszteletben tartják, többször előfordult, hogy a riksás éhségére hivatkozva nem vállalta a fuvart, a szabó pedig megkért, hogy ebéd után jöjjünk vissza megfoltoztatni szakadt ruháinkat. Mikor visszamentünk, azt mondta, annyira tele van, hogy nem bírja kifordítani a nadrágot, segítsünk neki. Az elképesztő lustaság, rugalmatlanság és hatalommal való pitiáner visszaélés sokszor teszi próbára az ember türelmét. Annak ellenére, hogy mennyien szeretnének a turisták pénzéből részesedni, a hivatalos személyek és az átlagemberek is gyakran ellenségesen viselkednek. Ennek oka talán a hagyományos indiai értékek és az országban egyre jobban terjedő modern nyugati életforma közötti ellentét. Miközben még mindig szigorúan tilos a házasság előtti szex, a helyi Cosmopolitan 300 oldalas és az otthonihoz hasonlóan csábítási és hálószoba praktikákat taglal buja stílusban. A tévéreklámokban bugyiban kenegeti magát a majdnem fehér bőrű modell bőrfehérítő testápolóval, miközben a nők többsége sötét bőrű és valószínűleg egész életében nem mutatkozik szári nélkül, még a férje előtt sem. Férfiak és nők tetőtől talpig felöltözve mennek még a tengerbe is.
Az állam hivatalosan elítéli és igyekszik kordában tartani az alkohol fogyasztást, ami csak az erre kijelölt bottle shopokban engedélyezett. Így aztán nincs vidám iszogatás, csak durva piálás. Nincsenek kellemes sörözők, szórakozóhelyek, hanem besötétített üvegű, rossz hangulatú italboltokban vizespohárból isszák a kevertet, érkezéstől kidőlésig általában tíz perc sem telik el.
Nem csoda, hogy mi jobban éreztük magunkat a természetben és a falusi emberek között.
Hihetetlen természet
Indiában minden van, Ladakh gleccserek szabdalta kopár hegyei, Himachal Pradesh sötétzöld fenyőerdői, Rajasthan végeláthatatlan sivatagja és az Andamán-szigetek trópusi partjai határtalan lehetőségeket tartogatnak. Az ország több tucat nemzeti parkkal büszkélkedhet, és mivel az indiaiak nemigen kirándulnak (a gazdagok többnyire kövérek, a szegények pedig a mindennapi megélhetéssel vannak elfoglalva), hosszú túrákat lehet tenni a legszebb vidékeken anélkül, hogy az ember bárkivel is találkozna. Sajnos az igazi nagyvadakat (tigriseket, orrszarrvúakat, hóleopárdokat, vad elefántokat) már a kihalás szélére sodorta élőhelyeik pusztulása és az orvvadászat, trófea vagy a hagyományos kínai orvoslásban használatos afrodiziákum készül belőlük.
Más állatok viszont alkalmazkodtak az emberhez és beköltöztek a városba: mindenhol hemzsegnek a gekkók és a mókusok, kevésbé népszerű társaik, a patkányok és csótányok a legtöbb helyen kisebbségbe szorultak. A bőséges lakoma lehetősége a városokba csalogatja a ragadozó madarakat, a bűzlő kanálisok és útszéli szemétdombok felett kőröző hatalmas sasok látványa az egyik legváratlanabb dolog, amivel utunk során szembesültünk.
Persze nemcsak városias vadállatokkal, hanem elvadult háziállatokkal is megosztják utcáikat a derék indiaiak. A kóbor kutyák, tehenek, kecskék és disznók a nap nagy részét pihenéssel és a szemétben való guberálással töltik. A tehenek a legrosszabbak, pofátlanul visszaélnek kivételezett helyzetükkel, rendszerint elállják az utakat, fittyet hányva mindenféle dudálásra, és ha rossz hangulatban vannak, megkergetik az embereket is. Nem csak steaket, de sajtot sem készítenek a közreműködésükkel.
Hihetetlen étrend
Kulináris szempontból nagyot csalódtunk. Szeretünk otthon indiai étterembe járni, a főzőműsorokban is rendszeresen utaznak a szubkontinensre, biztosak voltunk benne, hogy Anthony Bourdaint követve Rajasthanba fantasztikus újdonságokkal fogunk találkozni. Voltunk sok elegáns, fehérabroszos étteremben, és útszéli talponállókban fosásig, az ország legkülönbözőbb pontjain, de a változatos és különleges ízeket, amikre számítottunk, nem találtuk.
Az európában népszerű indiai ételek, a sűrű paradicsomos vagy tejszínes, kardamomos szószban úszó csirke vagy bárány tandoori kenyerekkel Észak-Indiára jellemző, és a legélvezhetőbb ága a helyi konyhának, de hamar rá lehet unni, körülbelül 8-10 féle variáció létezik. Az átlagember pedig természetesen nem ilyesmit eszik, mert a hús drága, így aztán ahol nincs megfelelő kereslet, ott nem is lehet hozzájutni. Little Andamanon, 16KM-ben például egyetlen étterem sincs, a piac környékén pedig reggel vadát, délben thalit, este pedig dosát és samosát lehet kapni. A vada egy knédli szerű tésztából készült fánk és lencseszószba mártogatják. Ugyanabba a lencseszószba, amit ebédkor a rizsre öntenek és valamilyen csípős zöldség curryvel eszik, ez a thali. A dosa pedig egy lencselisztből készült palacsinta, amit krumplicurryvel töltenek meg, ugyanazzal, mint a samosát, és a már említett lencseszósz és egy csípős, kókusz alapú szósz dukál hozzá. És ez így megy nap mint nap, a mi esetünkben két hétig, nekik viszont egy életen keresztül. Friss zöldséget és gyümölcsöt egyáltalán nem esznek, minden olajos és egészségtelen, a gyerekek chipsen nőnek fel. A rendkívül egyhangú étrendet mi a mindent átható lustaság számlájára írtuk, ami a kiszolgálás színvonalát is megdöbbentő szintre süllyeszti. Az egyik legelegánsabb étteremben kaptuk meg egyszerre a fagyit a levessel, és az ehhez hasonló tévedések állandóak. Egy limonádé elkészítése is nyugodtan tarthat fél óráig, ha előtte kicsit beszélget, rádiózik és iszik egy teát a pincér. A mosogatást se viszik túlzásba, amikor rálátásunk volt, egy kis vizet löttyintettek a tányérra, majd egy koszos ronggyal eltörölgették.
Hihetetlen kosz
India valószínűleg a világ legmocskosabb országa. A műanyag csomagolóanyagok elterjedésének köszönhetően sok szegény ország küzd a növekvő mennyiségű szeméttel, de India nem tartozik ezek közé. Ők vagy feladták, vagy talán soha nem is küzdöttek. Ott tartózkodásunk alatt egyetlen utcai kukát láttunk, de benne nem, csak körülötte volt szemét. A helyiek ráadásul imádnak fogyasztani, és mivel egyik napról a másikra élnek, mindenből van egyadagos kiszerelés: dohány, sampon, krém, hajzselé, mosószer, rágógumi, édesség, chips mind apró, színes műanyag csomagban érkezik a vásárlóhoz, fillérekért. Mivel a csapvíz ihatatlan, a víz is műanyag palackban vagy zacskóban kapható, de a sokféle helyi és nyugati cukros üdítő sokkal népszerűbb az általában döbbenetesen édesszájú indiaiak körében. A csomagolás persze az utcán landol. Ha pedig tíz percnél hosszabb utazásra kényszerülnek, mindig visznek magukkal útravalót, külön-külön kis nejlonzacskóba csomagolva a rizst, a kenyeret és sokféle szószt. A végén az összes ételmaradékot és szemetet gondosan becsomagolják egy nagy zacskóba, és az egészet kihajítják az ablakon az út szélére, hajóút esetén pedig az óceánba. Ez így természetes.
Míg a szemét talán még felfogható esztétikai kérdésként, addig a többnyire burkolatlan utakon szálló por sokkal kellemetlenebb, ráragad a bőrre, telemegy vele az orr, a száj, a szem. Gyalogolni csak arc elé kötött kendőben lehet, de a buszokat sem takarítják soha, így a menetszéltől felkeveredik az üléseket és a padlót borító többcentis porréteg, fullasztó felhőbe burkolva az utasokat. A városokban pedig rendszerint átható bűz terjeng, hiszen nemcsak az állatok, hanem az emberek is gyakran végzik el a dolgukat az utcán, ez keveredik a rothadó szemét szagával, igazán hányingert keltő elegyet alkotva. Az éttermekben, pékségekben, boltokban általában sok a légy, és nem jó érzés belegondolni, hol járhattak azok a kis lábacskák, mielőtt a kajánkon kezdtek sétálni. Szinte hihetetlen, hogy pár napnyi hasmenéssel megúsztuk Indiát.
Persze mindez nem azt jelenti, hogy ne éreztük volna nagyon jól magunkat az elmúlt öt hónapban, hiszen egy hónapot Nepálban töltöttünk, ahova Indiából szinte csak a pozitívumok jutnak el, egy-egy hónapot pedig az Andamán-szigeteken és a hegyek között, mindkettő fantasztikus volt. Sok idő, türelem és erős gyomor nélkül azonban valószínűleg más úticélt érdemes választani.