2010. április 5., hétfő

Kelet-Jáva

Szingapúri hostelünkben folytatott lázas repülőjegy keresés során kiderült, hogy ha néhány napon belül, viszonylag  olcsón szeretnénk eljutni Indonéziába,  akkor mindössze Denpasar, Jakarta és Yogyakarta jöhet szóba úticélként. Mivel semmiképp nem szerettünk volna egyből Balira visszamenni, a fővárosról csak rosszat, Yogyakartáról pedig csupa jót hallottunk, utóbbi mellett döntöttünk. Az  Indonézia kulturális központjának tartott Yogya , melyet még mindig szultán irányít,  igazán színes és  mozgalmas hely, tele érdekes épületekkel, batikolt árukat kínáló nyüzsgő piacokkal, és – lévén egyetemi város – menő szórakozóhelyekkel. Hódítani vágyó fehér férfiak körében különösen népszerű, a valódinál kicsivel komolyabb szándékot sugallva sehol nem egyszerűbb csinos indonéz lányokat összeszedni.

helyi nyalánkság a sült denevér

boulevard

a madárpiacon

márkás fejfedő

A Yogyakartától 42 kilométerre lévő Borobudur buddhista templomot a 9. században építették. 1006-ban egy vulkánkitörés során teljesen ellepte a hamu, hosszú időre megfeledkeztek róla, mígnem 1814-ben Sir Thomas Raffles, Jáva kormányzója, számos expedíciója egyikén meg nem találta. Raffles brit botanikus volt, ő alapította Szingapúrt, és róla nevezték el a világ legnagyobb virágját, a rafflesiát is.

az elmúlt 200 évben sok Buddha fejnek lába kelt

ideiglenes pótlás

buddhista és keresztény turista

iskolai egyenruha

Yogya kétmilliós város

Che

olimpiai aranyat Indonézia eddig csak tollaslabdában nyert


Mikor már televásároltuk magunkat batikkal és minden környékbeli nevezetességet kipipáltunk, nyugodt szívvel indultunk tovább a tengerpart felé. Kivéve Petit, aki újból előkerült Denpasarból és állítólag miattunk nem csajozott be.
Jávával kapcsolatban az volt a félelmünk, hogy Indiához hasonlóan túlnépesedett és mocskos lesz, a repülő ablakán kinézve Szumátra, majd Nyugat-Jáva fölött a hatalmas kontraszt (az esőerdőt felváltó városok és szántóföldek) csak megerősített minket ebben. A délkelet-jávai tengerpartokon azonban kiderült, hogy nem csak a félelmeink voltak alaptalanok, de Bali ezek után labdába sem rúghat. Főhadiszállásunk Pacitán, már száz éve is üdülőváros volt, és hangulata most is pont olyan, mint egy százéves üdülővárosé. Ezt igazolta szállásunk falán egy holland néni levele, aki a 20-as években lakott itt tanítóként dolgozó szüleivel, és 70 évvel később visszatért gyerekkora színhelyére.  
A környék felfedezésében segítségünkre volt a szomszéd bungalót bérlő szumátrai-francia vegyespár, akik már haza járnak Pacitánba. Rajtuk keresztül jutottunk újra szörfdeszkákhoz, találtuk meg a legszebb helyeket, és vettünk részt hatalmas tonhal grillezésen. A hét végére a falu orvosa már barátként üdvözölt minket, miközben egy háromszáz méter hosszú folyótorkolati hullámon táncolt végig longboardjával.

irány Pacitan

azért nem írtunk mostanáig az indonéz konyháról, mert elképesztően unalmas: sült rizs, sült tészta és sült csirke

halászflotta

Isten hozott Watukarungban!

kis falvak a nagy dzsungelben

grillparti

Klayar beach

hullámtörés

Pacitan surfers


Nagyon nehezen hagytuk ott Pacitánt, de azért izgatottan bumliztunk tovább életünk első aktív vulkánja, a Gunung Bromo felé. A ránk váró kilátás mellett legendákat hallottunk a bázisul szolgáló hegyi falu klímájáról is, a fázós helyiek szerint éjszakánként akár három fok is lehet. Többek között emiatt szerettünk volna legalább egy, de inkább két éjszakát a hegyen tölteni, holott package túrával az egész  letudható négy óra alatt.
 A meredek úton felfelé a táj gyorsan változott, a pálmafákat banánfák, majd káposzta és hagyma ültetvények követték. A kisbuszban megismerkedtünk Mihoval és Agnieszkával, egy fiatal lengyel párral, akikkel végül együtt béreltünk szobát, és közösen ünnepeltük Miho szülinapját sok rizspálinkával.  Egyértelműen  beigazolódott, hogy lengyel, magyar, két jó barát, utunk során eddig senkivel nem értettük meg magunkat ilyen jól. 

Gunung Bromo 2010 március 20-án, reggel 6:47-kor

a vulkán szemmel láthatóan aktív

utoljára 2004-ben tört ki, mindenféle előjel nélkül, két turista meghalt

Miho, Agnieszka, Janó, Luca, Peti

2010. március 19., péntek

Átutazóban Szingapúrban

Délkelet-Ázsia leggazdagabb országában mindenki jólnevelt és jólöltözött, csillogó-villogó felhőkarcolók és gyönyörűen karbantartott gyarmati épületek szegélyezik a széles és makulátlan sugárutakat, ahol még az R8-as Audik sem lépik túl a sebességhatárt. A szabályok megszegése nem is lenne kifizetődő, a büntetések 70.000 forintnyi szingapúri dollárnál kezdődnek, ennyibe kerül, ha valakit a metrón evésen vagy iváson kapnak. A mindent látó biztonsági kamerák rendszere elől pedig nehéz elbújni.
A belvárosban pláza plázát, bank székház bank székházat ér, a robbantásokkal elővarázsolt új telkeken a nap 24 órájában épülnek a mindig nagyobb bevásárló- és szórakoztatóközpontok. A centrumban zöld területeknek már nem is maradt hely, munka után az emberek az aszfalton kocognak. 
Az árak a környék országaihoz képest meglehetősen magasak, de a tömegközlekedés és az utcai étkezés még így is fele annyiba kerül, és sokkal színvonalasabb, mint otthon. A kínai finomságok és a sokkoló épületek mellett a világ legjobb esőerdei állatkertje volt számunkra Szingapúr fénypontja.
A tisztaság, jólszervezettség, az elekronikai cikkek végtelen választéka és a rendkívül alacsony bűnözési ráta szokatlan és vonzó, de a túlzott kiszámíthatóság, sterilitás és szabályozottság miatt végül is nem szívesen élnénk itt.

Malaka-szoros

könyvtár

a világ legnagyobb óriáskereke

St. Andrews Cathedral

kondi

égbeszökő árfolyamok

darvak

pénzügyi negyed

Orchard Road, a szingapúri Váci utca

a hely nevéhez hűen a vendégek tolószékben ülnek, infúzióból kapják az italt az ápoló ruhás pincérektől, a hangulatvilágításról pedig műtős lámpa gondoskodik

nagy szürke szellőzőrendszer

a nemzeti botanikuskert

népszerű fotózkodó helyszín

művészet a bozótban

cool a verda

Little India

nem fenékig tejfel

Gyurika

Hozzám dumálsz ilyen tré pofával?

szieszta

majomparádé

albínó tigris, vadon nem él

unja a banánt

Inuka, az első jegesmedve, aki a trópusokon született. 1990 december 26-án látta meg a napvilágot a szingapúri állatkertben.

Lem úr

dim sum

a világ legnagyobb szabadtéri úszómedencéje kap helyet a tetőn

ezüstváros

2010. március 7., vasárnap

Kint a vízből

Az edzőtábor Balin végül úgy alakult, hogy összesen két olyan nap volt, amikor nem szörföztem. Ebből az egyik apropóját az adta, hogy Petiék iskolájában kirándulást szerveztek, amin az egyetlen osztálytárs, Eszter Csehországból betegségre hivatkoza nem vett részt, szabaddá téve nekem az utat. Reggel kilenckor találkoztunk kisérőinkkel Tabananban, 40-50 kilométerre Denpasartól északnyugatra. A tanárok első ötlete az volt, hogy mi motorral kövessük autójukat az esőben, de végül sikerült erről lebeszélni őket, és beülhettünk a hátsó ülésre. Először a sziget második legmagasabb vulkánjának lábánál épült templomot néztük meg, majd visszafelé egy gyönyörű patakvölgyben lévő hőforrást, de fürdés sajnos nem szerepelt a programban. Ebédre remek ropogós malacsültet kaptunk, aztán kiraktak minket a robogóinknál. Kettesben folytattuk a felfedezést, és elmentünk a művészváros Ubudba, naplementekor pedig Tanah Lotba, ahol a tengerbe nyúló sziklaormokra épült templomok Bali egyik legfőbb látványosságát jelentik.
Azok kedvéért, akiket mégis a hullámok érdekelnek jobban: Balanganon kívül jártunk még Dreamlanden, Nusa Duán, Greenballon, Seranganon, Rocky Beachen és Keramason, utolsó nap pedig kieveztem Uluwatura, ami nem is volt annyira félelmetes, mint korábban gondoltam.

  a csapat

 
 Batukaru templom

 Moha bá

 
ima a zöldben

kiharapta a pókot a sarokból

 
a legújabb csibedivat

Uncle Ben

 
virágáldozat a jó termésért

Tanah Lot

Uluwatun

  
 a habfürdő

isteni!